Reggel a tér még álmos, csend honol,
a macskakőn lassan ébred a zaj,
kávéillat száll a nyitott teraszon,
és minden arcon egy ismerős mosoly.
A házak fala őrzi a tegnap fényét,
ablakban muskátli hajol az utcára,
megül a párkány napmeleg kövén,
és szórja felénk élő színét.
A folyó partján a ködfátyol szétterül,
csend ül a vízen mozdulatlanul,
két kéz összeér – most minden elcsitul,
és a halk pillanatban elmerül.
A bolt előtt néhány szó megmarad,
nevek, melyek ismerősen csengenek,
és lassan te is részévé válsz,
itt minden történet belőlünk fakad.
Estére lámpák gyúlnak, halk a város,
de a korzón még lüktet az élet,
ott a történetek most születnek,
egy dalban, mit játszik egy gitáros.
Megjelent a DunapART magazin oldalán.
Author: Mészáros Csaba
Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött. Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben. Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. Az alkotás számomra út és eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget és hat a környezetére. Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.
