súgnak –búgnak és táncolnak a völgyek
a hegyek erdők felsóhajtanak
részegen illatoznak a virágok
csalogatva szívünkben ringanak
patakok rohannak nap melegében
kismadarak nászdalt csivitelnek
arany-ezüst szárnyú fellegek szállnak
boldog világ fut a végtelennek
borzongó hullámzó füvek kelyhében
repeső mámorok zápora hull
kinyíló ajkak ölelő csendjében
tavaszi láng varázs-csodát tanul
oly szép kékszemű ég szívdobogását
bíbor bimbó-telt lármás ágakon –
ismeretlen új röptét lobogását
legeslegszebb tavaszi álmokon –
kinyílt szemek vidám fénye csillog
fű fa virág virul a lomb susog
e gyönyörű térben oldódó titkok –
itt a lég- a föld szeret és mosolyog
tízezerfelé hasadnak a színek
látom ragyogni arcod balzsamát
te új életre kelt isteni lélek
fény- és árnyék szépségét fonva át
természetet áldó hajnal égboltján
szépséges napokon feltámadt hangján
bennünk nyíló szirmok virágemlékek
örökégő csillagával hull reám –
Cseresznyevirág – istenhozott – Téged !
Author: Fazekas Imre Pál
Fazekas Imre Pál (1930-2020) az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2012. cím birtokosa, posztumusz szépirodalmi életműdíjas költőnk. “Félve néztem szét a világban. Mit keresek én ott, ahol az ember fiának van anyja is apja is, és mégis teljesen árva. Talán ennek köszönhetem, hogy hamar szétnéztem a világban. Arra ösztönzött gyermekkorom óta, hogy írásba rejtsem a legszebb, legemberibb, legistenibb szót: SZERETLEK ÉLET! 1930. április 16-án Budapestem születtem. Apám kun, anyám jászsági. Már csecsemőként, kisgyermekként, később munkabíró fiatalként dobált a sors nagynénik, rokonok, nagyszülők között. Amíg felnőttem, 10-15 helyen szerte az országban, szinte minden nyelvjárási területen rám rakták az élet jó, jobb, keserűbb alapjait. Életem végéig hiányzik azonban az anyai szeretet, az apai intelem. Ezt azok tudják csak, akiket életükben nagyon sokszor megrázott a tiszta, az igaz érzelemhiány. Engem nagyon sokáig kísért. Édeseknek, mostoháknak rövid időre kellettem. Eriggy-csináld te büdös kölyök! Soha semmire nem becsültek. Egyik helyen a földön való gazdálkodást (szánts, vess, kaszálj, kapálj), a másik helyen hentes, mészáros, kocsma, szatócs munkát űztem hajnaloktól késő éjszakákig. A mostohák űzve-hajtva kiélték magukat rajtam. Tanulmányaimban erősen gátoltak. Úgy 17 éves lehettem, amikor végső búcsút mondtam a rokoni „szülői házaknak”. Előbb alkalmi munkákból éltem, majd beálltam egy nagykereskedőhöz inasnak, ahol végre volt jóllakásig mit ennem,...