Szeretem a szavakat. Szavaimban magamat.
Tollam hegyén kikacsintó, ezerszínű madarat.
Hogyha érzi bánatom, gubbaszt kopár ágakon.
Úgy, a madár messzire száll, nem ül itt a vállamon.
De ha arcom felderül, iderepül, rám csücsül.
Csicseregve, csivitelve, körülöttem itt fütyül.
Igazít a frázison, lágyítgat a dallamon,
Összes színét nékem adja, itt van minden mondaton.
Elkészül a költemény, de a madár, jaj, szegény!
Kifakult a szárnyacskája, hogy lesz ebből nagy regény?
Hóka madár messze száll, szivárványig meg sem áll.
Repked benne egyet-kettőt, s tolla újra cifra már.
Author: Csuka Emőke
Szeretem a szavakat. Inkább írásban, mint szóban. Ifjú koromban is, inkább eltáncoltam volna, minthogy elmondjam. Írni hasonló élmény számomra, mint megkomponálni a színeket, a díszítéseket, egy színpadi táncjelmezen. Megtalálni viselője egyéniségéhez, a leginkább illőt. Imádom a szavak hangulatát. Amikor minden szinonimának kicsit más az íze, ha leheletnyit is, de más érzelmeket csal elő az emberből. Különleges érzés megtalálni azokat a kifejezéseket, amelyek hűen tükrözik azt, ami kikívánkozik belőlem. Főként, ha ezeket rímbe szedném. Persze az az igazi, ha ezeken nem kell töprengeni, mikor csak jönnek maguktól, és másnap nem is értem, honnan kerültek a papírra ezek a gondolatok. Bár régóta írok, de keveset. Valahol a középiskolában kezdődött, ám, azóta eltelt vagy 50 év. Épp itt az ideje, hogy többet foglalkozzam azzal, ami igazán boldoggá tesz!
