Horgonyt vetett az este a város fölött.
Mintha csak megfeneklett volna,
alá a hideg is beköltözött.
Csillagfény nem gyúlt, a felhő útjába állt,
de odalent a téren a fák
lombjában kigyúltak égő-csodák.
Gesztenye pirult a pattogó parázson,
illata szállt, és belevegyült
a dió íze a kürtőskalácson.
Komótos léptekkel sétáltak a párok,
távolabb magányos különcként
kutyák, éjbe olvadt a pórázuk.
Csók csattant egy sarkon, mely homályban állt.
Meghallva a felhő irigyen
úgy döntött, megrázza végre magát.
És szállt a hó, mit apró szemekben darált,
jégcsillagzápor hullt a földre,
a játékába a szél is beszállt.
Minden láthatóvá vált, mi elrejtve volt,
a fehér takaró szikrázott,
és nem maradt a téren szürke folt.
Harang kondult a toronyban, későre járt.
A tér fölött nem hull már a hó,
a felhő a szél hátán tovaszállt.
A parázs kialudt, a kalácsos bezárt.
A tél hűvössége elfújta
gesztenye, s dió édes illatát.
Házak közt megrekedt a csend, üres a tér.
Tappancsok, cipőtalpak nyoma
látszik, egyébként minden hófehér.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
2 Responses
„A parázs kialudt, a kalácsos bezárt.
A tél hűvössége elfújta
gesztenye, s dió édes illatát.”
Hangulatos, remek soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen Rita!
Üdvözlettel:
Angéla