Az utolsó jelenet

Nagyon nyomott légkörben ültek az asztalnál, pedig karácsony volt. Régóta folyó sérelmekről, bántásokról, kilátástalanságról folyt a diskurzus.

  • Na, most jön el az a pillanat, amikor végezned kell Gyugyuval! Nincs más megoldás, nincs több haladék, ennek meg kell történnie! – csapott az asztalra Dénes.
  • Igen-igen, valóban egyszer betelik minden pohár, de hogy pont karácsonykor kell ennek megtörténnie?
  • Ez benne a lényeg Misukám! Pontosan ez a lényeg! Gondolj csak bele, gondold át még egyszer jó alaposan! Eljött a várva-várt ünnep, a szeretet ünnepe és erre mi történik?…
  • Na, épp erre gondoltam! A szeretet ünnepén öljem meg a saját fiamat?
  • Nézd csak meg másik oldaláról a dolgokat.
  • A fürdőszobából?
  • Jaj Misu nem úgy értem, ez nem a viccelődés ideje! Nézd azt, hogy karácsony van, végre bizonyíthatná fiad, hogy fontos neki a család, fontos vagy te, a feleséged és nem utolsó sorban a gyermek, a saját szép kisfia. Ezzel szemben mit csinál? Őkelme évek óta masszívan iszik, részegen jár haza, a ti nyugdíjatokból élősködik, és végre itt a karácsony, amikor legalább év végén bizonyíthatna! Ott van az a szép kis gyerek, az ő vére, de ha neki most is fontosabb az ivászat, meg az a részeges haverja, akkor nincs más megoldás. Ennek véget kell vetni, itt és most! Mindenki tönkre fog menni! A kisgyerek Tibike, te és a kedves feleséged is! Meddig akarsz még várni? Huszonnyolc évig hitegetett, hogy „bocsánat, ez volt az utolsó” és tudom, már mindenki tudja, hogy most is részegen fog beállítani. Előbb-utóbb agyon fog verni téged, mert amikor piás, egyre agresszívabb! Már nem bocsánatot kér tőled, hanem pénzt. Ezt akarod? Nyírd ki, taposd el, szüntesd meg a problémát, a család mérgezőjét, fiának megrontóját! Már rettegésben tartja az egész családot! Ki kell nyírni ezt a semmirekellőt, mielőtt ő végezne veled, mert ez van megírva a nagykönyvben!
  • Nem huszonnyolc évig hitegetett Déneském, hát gyerekkorában még nem ivott.
  • Mindegy, ne a szavakon lovagolj! Megszületett a gyönyörű gyereke, az unokátok, de ő csak részegeskedett, ezért aztán a menyed otthagyta, a munkahelyéről kirúgták, kölcsönöket vett fel, amit persze te törlesztel a kis nyugdíjadból. Mindezek tetejében már úgy beszél veled, mint egy kutyával. Mostanában láttam már szemében a gyilkos villanásokat is.
  • Na, várjál csak, azért ezt át kell gondolom még egyszer. Muszáj beleélni magam, mert itt nem csak egy pofonról van szó! Gyugyu már felnőtt ember.
  • Nem bizony Misu, mert ha csak arcul ütöd, akkor rád ugrik és megfojt. Vagy péppé ver ez a nagy böhöm disznó! Én még jól emlékszem a tavaszi kéztörésedre, ne is beszéljünk róla! Meglásd, nem lesz semmi bajod, ez színtiszta önvédelem, és ott leszek én, mint koronatanú!

Misu a konyhában ült és könyökölve arcát a tenyerébe temette. A félhomályban felesége tett-vett, ahogy az már ilyenkor szokás. A tiszta kis konyhában sütemény illata terjengett. Az asztalon egy pálinkásüveg poharakkal, és egy tányér bejgli. A tűzhelyen még főtt valami takarékon, talán abban a reményben, hogy ha Gyugyu mégis csak józan fejjel állítana be, akkor friss meleg étel fogadja. Zsófi, a nagymama nem szólt semmit, csak fel-alá járkálva figyelte a két férfit. A konyhából nyíló szobában egy kisfiú játszadozott egyedül, kissé szomorúan. A tágas helyiségben a karácsonyfa illata elnyomta a süteményszagot. Egyszerű bútorok, de minden katonás rendben és tisztán bizonyította, hogy itt kérem tiszta, rendes emberek élnek.

Misi belegondolt a múlt történéseibe. Igen, valamit, valamikor nagyon elrontottak – a feleségét is hibáztatta ezért – mert a fiából nem lett semmi. Egy iszákos tróger, semmirekellő. Olyan szép a gyereke és nem tud vele tölteni egy fél napot sem, mert rohangál a haverjai után. Ha pedig hazaér, hát abban nincs semmi köszönet. A gyereket ugyan nem bántja – na, azt próbálná csak meg! – de most már komolyan tartani kell tőle, annyira indulatos. Főleg, ha nem ad neki pénzt. Hű, akkor aztán szinte tombol újabban!

  • Na, Déneském döntöttem, menni fog! Hol van az a pisztoly?
  • Pisztoly? Isten őrizz! Az nem jó. Először is nincs hozzá engedélyed, nem is hoztam magammal, másodszor pedig egyből összecsődülnek a szomszédok és akkor lecsuknak Misukám! Ennek a tündéri kisfiúnak pedig kell ám a nagypapa, mert nagyon szeret téged! Apja helyett, apja vagy.
  • Hát akkor? Csak nem fojtom meg a fiamat? Ízületes az összes ujjam. Nem szeretnék magamnak még nagyobb fájdalmat okozni!
  • Nem, természetesen nem. Nem vagyunk mi barbárok. Itt van ez a kés. Direkt gyilkosságra van kitalálva, ugye milyen jól néz ki? Stabil fekete nyél, villogó kétélű penge. Egy gyors, határozott mozdulat, és kész. Na?
  • Igen, egész pofás kis tőr. Zsókám – fordult nejéhez mosolyogva – tedd vissza azt a konyhakést, nézd milyen rendes a Dénes, hozott nekem egy szép vadonat új tőrt!
  • Valóban jól néz ki – mosolygott Zsófi – és visszarakta fiókjába a konyhakést. Aztán tudod-e használni?
  • Egy kést? Ahhoz aztán nem kell nagy tudomány.
  • Nana! Nana! Azért nem ártana, ha egy kicsit begyakorolnád! – csattant fel Dénes. – Fontos, hogy ne fentről döfjél lefelé, az túl teátrális, meg aztán lehetőséget ad Gyugyunak a védekezésre. Fogd szépen marokra, tartsd lent a kezed, hogy lehetőleg ne is lássa, aztán a szóváltás után hirtelen hasba szúrod!

Misu felállt és megpróbálta a levegőben eljátszani a szúrást háromszor, négyszer. – Ó, fog ez menni! – mondta határozottan. Párja csak csóválta a fejét. Neki valahogy nem tetszett ez a tragikus befejezése a történetnek, de ő ebben nem dönthetett. Nincs mit tenni, a nagy könyvben ez van megírva – motyogta.

– Na, gyerekek, most már minden tiszta, ismeritek a feladatot. Zsófi bizakodóan várja nagy fiát, Tibike játszadozik a karácsonyfa mellett, te pedig Misu már eléggé felhergelted magad. A világítás szuper, jöhet a vég! Csapó! Jöhet a csapó! Told arrébb a nagy könyv.. izé a forgatókönyvet, mert belóg a képbe! Jenci siess, mire vársz? Kell még egy kis púder Misu homlokára! Emberek, az utolsó jelenet következik, aztán meghívok mindenkit egy sörre! Gyugyu készülj! Figyelem, csendet kérek, forog és tessék!

Kónya István
Author: Kónya István

Az Irodalmi Rádió szerzője. Fiatalabb koromban két kedvenc foglalkozásomat űzhettem, zenéltem és hajóztam. Később az írás vált kedvelt időtöltésemmé, így lettem a 90-es években öt éven át (sikeres pályázatom után) társadalmi tudósítója az angyalföldi Hírnöknek. Az összes számban megjelentek cikkeim, interjúim. Pár évvel ezelőtt Hollywoodi Richie álnéven adtam ki írásaimat magán- és hagyományos kiadásban is. Szeretem a humort, a rövid, pörgős írásokat melyek az én műveimre is jellemzők. Ezek után bizonyára nem meglepő, hogy egyik nagy kedvencem Rejtő Jenő.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Neki valahogy nem tetszett ez a tragikus befejezése a történetnek, de ő ebben nem dönthetett. Nincs mit tenni, a nagy könyvben ez van megírva – motyogta.”

    Nekem se tetszene. A gyilkosságot nem tartom elfogadhatónak.

    Jó volt a csattanó, hogy mindez egy színdarab csupán (bár ott se lelkesenék érte).

    Szeretettel: Rita

    1. Kedves Rita, a gyilkosság nem elfogadható szerintem sem, de mióta ember él a Földön, gyilkosság volt, van és lesz. Híres külföldi és magyar írók műveiben sem ritka a gyilkosság, sőt a krimi külön műfajjá nőtte ki magát a média világában. A csattanó egyébként nem színdarab, hanem film, hiszen „csapó”, „forog” és „tessék” egy forgatás kezdetének megszokott „vezényszavai”. Nagyon szépen köszönöm őszinte véleményét! Szeretettel: István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ne bántsd a virágot

Edit Szabó : Ne bántsd a virágot Hogy kerültél ide, kérlek magyarázd meg most énnékem, hegyek között nyíló viág bontogatja lila szirmát. Kövek mellett gyökér

Teljes bejegyzés »
Versek
Szekeres Zsanett

Olga a cápa

  Olga egy nagy fehér cápa, kész fegyverarzenál a szája. Ő az óceán rettegett réme, közel s távol nincs ellensége. Két sor fog villog baljósan,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Kannibálok

Rózsa Iván: Kannibálok Nem vagyunk semmivel sem jobbak, mint az állatok; tulajdonképpen kannibálok módjára egymást faljuk fel a túlélés reményében. Emberek vagyunk egyáltalán? Vagy ember-állatok?

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szúnyog-emberek

Rózsa Iván: Szúnyog-emberek Ha megtámad egy szúnyog, üsd le! Védd magad! Ne érdekeljen, milyen volt a gyermekkora, ne mérlegelj! A szúnyog köztudottan vérszívó; nem azért,

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Gondolatok éjjel

Éjszaka van, a plafont nézem. Vajon mennyi fájdalmat bír el egy test? Míg lesz a szál egyenesből összetekert görcs, mely kiutat már nem keres?  

Teljes bejegyzés »

Anyák napja húsz év múlva

Megint korán keltem. Elhúztam kezem a digitális képkeret előtt, ezzel mára kiiktattam az ébresztő funkciót. Az aktuális képről a hatalmas családom mosolygott vissza rám. Négy

Teljes bejegyzés »