Halászné Magyar Márta Amikor mankókkal is nehezen járok Ajkam jajszót fájdalomból formál, önfegyelmem mégis csendet ragaszt, nem tudom, hogy a kín mi célt
Halászné Magyar Márta Elapadt minden dáridó Nem jót zeng most nekem a rádió, túl közelről harsogja halál hűsét, rég elapadt már minden dáridó,
Klári dolga végezetlenül lépett ki a rendelőintézet ajtaján. Még mindig nem készültek el a leletei, pedig lassan már egy hónap is eltelt azóta, hogy elvégezték
Úgy éreztem… csak ülök a babéromon, Míg Te orvosi műszerek közt fekszel. És én tehetetlen vagyok. Az autóban vezetek, elindult a napom. Visszatartani nehéz
Mikor megszületünk a világ tárt karokkal vár bennünket. Nem kérdi honnan jössz, mit akarsz. Készen kapott tények előre-hátra lendítik létünket Utunk sokszor nem rajtunk áll
Noémi a verőfényes napsütésben sétált a parkban. Hatalmasra nőtt gesztenyefák szegélyezték az útját, terebélyes koronájukkal kellemes árnyékot vontak az arra járók számára. Igazi égig érő
+16 (Ez a történet a sajátom és teljes mértékben a rideg és fájdalmas valóságot írja le, a betegség minden borzalmával együtt, ezért olvasását csak erősebb
Csillogó, ragyogó gyerekszemek áhítattal lesik a csodákat. Tágra nyílt, őszinte tekintetek, mindig kedvesek, mindig vidámak. Szeretetet kérnek, pár gyengéd szót, féltő simogatást, hisz gyerekek. Ne
