Úton a szabadság felé Néha csak menni vágyom csendesen, messze a zajtól, az emlékeken (…) Egy napfényes út, egy halk pillanat, ahol a lelkem végre
A vonat simán siklott az angliai tájon. Legelők, fák, kisebb falvak, falak, unalom, unalom, unalom… Én Londont akarom! Csak és kizárólag Londont! A fényűzést, az
Az égszínkék tavaszi égbolton fehér barika felhők sokasága legelészett. Lassan ketté oszlottak és előtűnt egy keskeny sáv a partok között. Milyen lélegzetelállítóan szépet teremtett a
Halászné Magyar Márta Gőzmozdony Mozdulatlanul áll a gőzmozdony, nem száll belőle pöfékelve füst, nyugdíjba vonult, hogy álmodozzon, ajtaján kilincs sosem volt színezüst. Felépítménye kemény és
Éjszaka van, meredek a távolba, Aludni kín, az álmom elrohan. Tollam az én támaszom ma éjjel, Papírra vetem, mit lelkem nem felejt el. Amíg
Szárnyalva léped át az időt, Az éj szele ad új erőt. Alattad forr még a tenger, De hamarosan már hideg lesz a reggel. Repül
A vándormadár útra kelt, Az éjszaka leple felemelt. A lelked a felhő fölött száll, A boldogság a levegőben vár. Sötét az égbolt, Sötét a
Lassan sétáltam a délutáni hóesésben. Az óváros szűk utcácskáin keresztülvágva közelítettem kedvenc helyem felé. A hópelyhek lassan táncolva hullottak az utcai lámpák és üzletek fényeiben.
Kövér izzadtságcseppek gördültek le a homlokomról, hátamon a vászonruha csuromvizes volt, miközben a városi dugóban várakoztam. Pokoli meleg volt. Sohasem fog zöldre váltani a lámpa!
A metró morajlása, Földalatti élet. Ha felszállok én oda, Szemem fürkészi a népet. Pásztáz végig, A végtelenségbe érve, A metró kígyózó hosszán át, Szemem könnybe
Derek felgyorsította lépteit, amitől fémlábai alatt feszítettebb ütemben csikorogtak a Neuburg főútjára leszórt kavicsok. Az út két oldalán egymást váltották a hatalmas lámpaoszlopok és a
Vakációra indulni Oly nagy öröm, s csoda! Csak egy dolog a probléma: Mikor érünk oda? Akár el is aludhatnék, Elringat a Skoda, De nem jön
Szemem előtt sok szép táj suhant el… Csakhogy én bent ülök egy vonatban. Karnyújtásnyira volt, s nem értem el Dülöngélve rázkódó vagonban. Kint sütött a
Kánikula rövid frizurára hív, fodrászat felé tart a villamos, fejem felett nincs napernyőből ív, kezemben a telefon is maszatos. Van a célig még néhány állomás,
Gedeon nem szeretett idegenekkel szóba állni, ezért általában igyekezett kerülni az olyan helyzeteket, amikor erre rákényszerülhetett volna. Ha csak lehetett, bizonyos távolságot tartott az emberektől,
Sárváry Mariann: Messze… messze… (parafrázis) Itt születik a hűs grappa, gyorsan csúszik rá a pasta. Campanile szól mindenütt, milyen jó itt veled együtt. Lógó
Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! – Eljutok-e a Parnasszusig? – rím ballag, metro robog s dobol a fejemben a vers – a telefonba írt sánta
Ma délután fotókat rendeztem. Régi tervem volt már, hogy rendet tegyek az albumokon kívüli képek között – halogattam már legalább 10 éve – de most
