Facebook Instagram Youtube User-cog
Facebook Instagram Youtube User-cog

Voltak?

  • 2 hozzászólás
„Volt egyszer egy hadnagyocska,
Fiatal volt és bohó.
Tiszta volt a szíve, lelke,
Szerelemről álmodó.”
„Kettőnknek árnya egybe olvadott
És a vén kaszárnya csak egyre hallgatott .
Hozzád repül ma kis dalom,
De el nem ér a két karom.
Mint akkor angyalom!
Én édes angyalom.”
Úgy emlékszem, mint ha tegnap lett volna. Édesapám időnként elénekelte a hadnagyocskát, vagy a kaszárnyás dalt. Máskor meg szájharmonikával játszotta el.
Életrevaló, vidám, eleven kislány voltam, de ezek a dalok mindig elszomorítottak. Tudtam, hogy mi lett ezeknek a szép szerelmeknek a vége. Az egykori hadnagyocska bár túlélte a háborút, nyomorékké tette őt egy gránát, mely minden álmát megölte. Külvárosi füstös kocsmában tölti az estéit, felveszi a mások által eldobott szivarvéget és sorsába beletörődve dúdolja, hogy:
„Cigarettafüst az élet,
S mint egy álom, tovaszáll.”
Nem dohányoztam, mégis úgy éreztem, hogy kaparja a torkom a füst, az alkohol bűze és a nyomor szaga. Fájt és úgy éreztem, hogy ez annyira igazságtalan. Miért? Miért kellett idáig jutnia ennek a jobb sorsra érdemes embernek? Szorította a szívem a fájdalom. Bevallom gyakorta sírtam is.
Akkoriban kötelező volt a katonaság, meg is lehetett látogatni őket, elképzeltem, ahogy a szerelmesek búcsúzkodnak a kaszárnya kapujánál. Igen, csakhogy innen elvitték őket a háborúba és ezek a búcsúcsókok és ölelések már csak emlékként éltek tovább. Sokszor nem tudjuk kimondani azt, ami később fáj, hogy nem tettük meg, erről szól a dalnak ez a része is:
„Be kellett volna vallanom:
Szeretlek angyalom!
Én édes angyalom!”
Miért nem tette meg, miért, miért? – tettem fel magamnak a költői kérdést.
Ezt a részt soha – mind a mai napig sem tudom sem hallgatni, sem olvasni a nélkül, hogy a könnyeim ne peregnének:
„Távol boríthat sírhalom.
Örökké rólad álmodom,
Mint akkor, angyalom!
Én édes angyalom.”
Aztán, miután egy kicsit megnyugodtam, az jutott eszembe, hogy milyen jó nekem, a testvéremnek, a pajtásaimnak, hiszen mi békében élünk és nem kell félnünk a háború zajától, a sziréna hangjától, attól, hogy nem látjuk viszont a szeretteink, különösen nem testi-lelki roncsként.
Hol van már a gyermekkorom? Az ifjúságom? Már a gyerekeim, unokáim is felnőttek. Vajon miért jutnak ezek a dalok eszembe? Miért fájdítják meg ismét a szívem? Miért? Elmúltak a háborúk? Nem dörögnek a fegyverek? Nincsenek nyomorékok, árvák és özvegyek? Hány és hány fiatal sorsát idézik fel ma is ezek a régi – talán el is feledett – dalok?
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Rita!
    Voltak, igen és élnek még emlékeinkben. (Nagypapám az olasz fronton harcolt az első világháborúban. Életben maradt és hazajött a frontról. Gyalog.) Miközben olvastam írásod, előjöttek a háború borzalmai és családunk fájdalmas történetei.
    Igen. Voltak. Harcoltak. Megsebesültek, életüket adták.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Foncsor és hamu

Ott áll… a tükör előtt. A foncsor repedt, a tükör torz, arcát széttörve látja, szeme idegenné fakult, homlokán hideg árnyék gázol át… keresztül-kasul. Éjjel, az

Teljes bejegyzés »
Sütő Ágnes 2026.04.22. Nincs hozzászólás

Dermedéspont

Csend lett nevetésed, emléked halk szonár, üres napok telnek, szobám néma, kopár. Régi, tiszta érzés helyén szél sírdogál, nem maradt ott semmi, csak egy rideg

Teljes bejegyzés »
Sütő Ágnes 2026.04.22. Nincs hozzászólás
Versek
Sütő Ágnes

A föld hívó szava

Fáj a város harca, sok lüktető fénye, Bár lennék csak porszem, ágyam földnek kérge. Élnék kies tájban, mint egy kék vadvirág, Mely csillagtető alatt iszik

Teljes bejegyzés »
Sütő Ágnes 2026.04.22. Nincs hozzászólás

Egy szikra

Egy szikra Vigyázzon azzal a lánggal. Nem is sejti, hogy ebben a szobában minden… én magam is… puszta száraz papírból vagyunk. Egyetlen érintése elég, hogy

Teljes bejegyzés »
Tóth Brigitta 2026.04.21. Nincs hozzászólás

Lelked, ha fázik

Edit Szabó : Lelked, ha fázik Lelked, ha fázik, a szíved is fáj, nem látszik arcodon, bent muzsikál, fájdalom érzése mélységekben, nem jut előre a

Teljes bejegyzés »
Szabó Edit 2026.04.21. Nincs hozzászólás

Mámor-paralízis

Mámor-paralízis   Valóságom helyén van egy gödör, Bennragadtam mély álomba ringva. Szeretetet kívánkozó gyönyör… Semmit sem ér dombokon a dudva. Mossa arcom éj-tavaszi zápor, Beengedtem

Teljes bejegyzés »
Szász Jázmin 2026.04.21. Nincs hozzászólás