Megtalálni és elengedni

Megtalálni és elengedni

Az első szerelem elvesztését sokáig siratjuk. Emléke keserű kínnal szétterül a szívekben, mérgezi az egész létünket.

Tizenévesen még nem tudjuk elképzelni, hogy számos pillanat jön, amely ugyanúgy varázserővel bír, sikereivel és kudarcaival együtt.

A kérdés és a dilemma mindig ugyanaz; „Tükröm, tükröm mondd meg nékem…” A válasz ismétli önmagát!

Egy pillanat, amely rabul ejt, számtalan gondolat, amely a másik körül kering, egy érintés, amely boldoggá tesz. A lopott csókok, a titkos randevúk, a kézszorítások felejthetetlen élménnyé zsugorodnak, és vigyorogva örökre helyet foglalnak a fejünkben.

Hol rontottuk el?

Ahogy múlik az idő, már csak a megszépített képzelet őrzi az emlékeket.

A párválasztásnál a mi időnkben még az érzelem döntött.

Emlékeimben a régmúltból egy szép hasonlat: Amikor megszületünk, olyanok vagyunk, mint a gyertya lángja, felnőtt fejjel keressük a másik felünket.

Szükségünk van a szeretetre!

Azt a pillanatot, amely a boldogságot hozza, nem mindig vesszük észre, vagy nem is találkozunk vele.

A férj és feleség kapcsolatban már ott vannak a gyerekek, a szürke hétköznapok, az állandó és folyton ismétlődő szürkeség. Megváltozik az értékrend, más lesz a fontos!

Aztán már majdnem leéltük az életünket – ha szerencsénk van -, az élet kegyesen elénk tár egy jutalom lehetőséget.

 

Három történet, mindegyik más, és mégis sok mindenben azonos.

 

Az első élethelyzet szereplője akkor találkozott egy nála sok évvel idősebb férfival, amikor Ő is nyugdíjas lett.

Mi ketten a kapcsolatot telefonon tartottuk, mert én tőle több száz kilométerre költöztem.

A késő esti órákban sokat beszélgettünk.

Az én komoly barátnőm szinte megfiatalodott. Rá nem jellemző módon csacsogott, viháncolt, boldogan mesélt.

Saját magát is meglepte, szerelmes lett!

Nem költöztek össze, de sok időt töltöttek együtt. Megismerték egymás családját.

Két ember, akik úgy gondolták, van még idő mindenre.

Sajnos tévedtek!

Váratlanul jött a szomorú hír, a barátnőm meghalt.

A kapcsolatuk egy évig tartott.

Nagyon szomorú voltam, őszintén sirattam.

A földi búcsúztatására nem tudtam személyesen elmenni, de lélekben vele voltam.

A késői szerelmet még megélte, de nagyon messzire magával vitte.

 

A következő történetben „fiatal” nyugdíjasok a szereplők.

Valamikor a lakóhelyüktől távol, egy középiskolában tanultak. A tinédzser fiú beleszeretett a vele egyidős szép lányba. Ez az érzés nem talált akkor viszonzásra.

Az élet azonban nagy mókamester!

Az érettségi találkozóra mindketten szólóban érkeztek. A férfit megtalálta az a pillanat, amelyre ifjú korában olyan nagyon vágyott. A barátnőm őszintén nagyon mélyen beleszeretett, és mindent megtett, hogy elnyerje szívét.

Lecserélte a ruhatárát divatosabb, fiatalosabb dizájnra. Fontos helyet kapott az életében a kozmetika, a fodrász, a manikűr és természetesen a sport is.

A mogorva, depressziós hangulat elillant belőle.

Örömmel mesélt, jókedvű és boldog volt.

A lakóhelyük távolsága nem jelentett akadályt, sokat utaztak, járták a világot.

A barátnőm a hátralévő életét vele képzelte el!

Gondolatban már mindent megtervezett, amikor egy hosszú, egzotikus útról hazatérve a kedvese magatartása megváltozott. Úgy viselkedett, mint egy idegen. A férfi a hőn áhított trófeát megszerezte, tovább már nem volt szüksége rá. Új, fiatalabb kapcsolatokat keresett.

A barátnőm sokáig siratta azt az elképzelt mesevilágot, amely csak a fantázia szüleménye volt.

 

A harmadik élethelyzet sem zökkenőmentes.

Okos, egyetemi professzor nő, aki lubickol a sikerekben, a hallgatók imádják. A férje már nem él, de a jóléttel hátrahagyott nagyon sok problémát.

Ő olyan terhet cipel, melyet élete végéig türelemmel és szeretettel hordoznia kell.

A barátságunk 30 éves. Gyakran találkozunk a fővárosban. Az utóbbi években pedig évente egyszer közösen fedezzük fel Európa gyönyörűséges látnivalóit, különleges nevezetességeit.

A házassága nem volt boldog, de a gyerekek miatt együtt maradtak. Amióta ismerem, mindig kereste a szerelmet. Futó kalandok, reménytelen kapcsolatok, amin én csak nevettem.

Aztán egy nap teljesen váratlanul, mint egy fuvallat, hatalmába kerítette egy mindent elsöprő érzelem.

Nem zavarta a 20 év korkülönbség sem.

Az idős férfiban mindent megtalált. Kedvességet, gyöngédséget, tudást, barátságot, talán még az idealizált, újra elképzelt fiatalságot is.

Az elme megállította az időt!

 

Az első történetben a betegség győzedelmeskedett, a másodikban a férfi hiúsága, a harmadik az öregség könyörtelenségének áldozata.

Mindhárom barátnő a szerelmet kereste, amit rövid ideig teljes valóságában megélhettek.

Nem számított a kor, nem volt érdekes, hogy hátuk mögött a múlt sikerei és kudarcai óvatosságra intették. Képzeletben megfiatalodtak, csak a jelen számított múlt és jövő nélkül.

Próbáltam őket érteni és megérteni, hogy a vénülő kezekbe is lehet kapaszkodni, hogy az ember arra született, hogy szeressék és szerethessen!

Az egyik barátnő magával vitte a pillanatot, a másik kettő az emlékekben újraéli.

 

Örök tanulság, soha ne szomorkodjunk azon, milyen kár, hogy minden másképp történt, mi lett volna ha……

A bölcs kérdés mindig az, mit kezdünk azokkal az évekkel, ami még ránk vár…..