Győzelemmel felérő vereség

Ma ütközetbe indultam kezemben fegyverekkel

Tested ellen szegezett

Éles hegyes szuronyokkal

Rád Vadul rontottam.

Napsütötte bőröd selymén az általuk ejtett sebek vádolnak.

Magamtól kérdem:

Miként hogy vetemedhettem erre a gaztettre,

E véres merényletre?

Nos erre felelet nincsen, de a küzdelem hevében,

a csata végére elfáradtam kimerültem

A csatát elvesztettem.

Vereséget szenvedtem.

Tested börtöne foglyává lettem.

Most tönkreverten,

Kegyelmedért esdeklek,

Mást nem is tehetek.

Magamat megadom.

Végső menedékként

elnehezült fejem öledbe hajtom.

Vereség lett részem, bevallom, de

Édes vereség ez, melyet élvezek,

Mert a vereség egyben győzelem, hol

A vereség is jutalmat érdemel, a jutalom

Selymes bőröd bársonyának tapintása,

Egykor volt titkos óhajom és

lett immár

Tétován kalandozó, szertelen ujjaim

Álmainak beteljesült valósága.

 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

5 Responses

  1. „a jutalom
    Selymes bőröd bársonyának tapintása,
    Egykor volt titkos óhajom és
    lett immár
    Tétován kalandozó, szertelen ujjaim
    Álmainak beteljesült valósága.”

    Beteljesült szerelem boldog sorai.

    Tetszéssel és szeretettel: Rita

    1. Kedves Gábor!

      Köszönöm, hogy elolvastad versemet! Hasonló témában írt verseidet elolvastam.Nekem különösen az első tetszett a”Testek beszélgetése”. Nagyon érdekes, eredeti formai megoldást alkalmaztál.Én még ilyet nem láttam.Érdekelne honnan jött az ötlet e formai megoldásra?. A forma mellett a tartalom legaláb ennyire, vagy tán még jobban elbűvölt. A nyelvezet, a rendkívül találó, kifejező megjelenítése az érzékiségnek és a párbeszédes megoldás eredetisége egyszerűen fenomenális. Azt megjegyezném még, hogy nem értem miért nem kaptál e versedhez hozzászólásokat?.Nem értem az olvasókat! Én sokszorasan gratulálok viszont!
      Üdvözlettel:Antal

  2. kedves Antal,

    figyelve „feltölteményeidet”, éreztem, hogy talán meg fog találni ez az írásom (talán ezért is hivatkoztam be…).

    hogy egy-egy ötlet(em) honnan jön, azt nemigen lehet nyomon követni, hisz szinte mindig egy érzelmi-hangulati, lelki, esteleg érzéki állapothoz köthetőek. de ezesetben talán mégis tudom a választ: pár nappal a blogba-írás előtt feltöltöttem egy korábbi, 1976 -os, húsz éves koromban született írásomat (https://irodalmiradio.hu/2024/09/18/test-beszed-in-medias-res/ ). aztán elkezdett bennem mozogni a „téma”, s oda se figyelve egyszer csak betűkbe szaladt a „továbbfejlesztett”, duettes változat. a forma pedig már magától adódott: ha egyszer párbeszéd, legyen is az!

    titkolt vágyam, hogy ha másokat is érdekel, egyszer tényleg duettként kerüljön majd valahol ez az írás előadásra.

    a nyelvezetre nemigen tudok mit mondani, az kialakul, ahogy kialakul. én úgy gondolom, hogy a „poetizmus” -ban a „szépírás” attól és akkor szép, ha a születő, formálódó gondolatok a leírás közben keresik, találják meg, vagy szülik a hangulatban, hangzásban, dallamban oda illő szavakat – szókapcsolatokat. én legalábbis nemigen szoktam tudatosan fabrikálni semmit, ha új szó, szókép lenne szükséges, hát szülessen az meg magától…

    a kommentek hiányát bizonyos esetekben kezdem már megszokni. ezesetben például a kicsit (nem is olyan kicsit) pajzán érzékiség nem fogadható el (be?) mindenkinek, nem is beszélve a „fóliatörvény” hatásairól, ugyebár.

    egy szó, mint száz, kedves Antal, nagyon jólestek méltató szavaid!

    köszönettel: Gábor

Hozzászólás a(z) Izsó Antal bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha majd…

Tudom jól, nem tarthat minden örökké.  Egyszer majd elmúlik,véget ér,  ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.  Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.  Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.  Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak. 

Teljes bejegyzés »

A boldogság titka

A boldogság titka   Hallgatni édesanyád méhében két szív örök dobogását. Átélni a földi megszületés fényes égi ragyogását.   Meglátni egy varázslatos szempár két csodálatos

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet. rész     Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap… bandukoltam az égi fellegek

Teljes bejegyzés »

Kövek

Rég álltak így egymás mellett, ezredévek múltak, teltek, ők hallgatagon figyeltek, jól értették már a csendet.   Egyiküknek büszke szirtje merészen kéklett az égbe, másikuknak

Teljes bejegyzés »

Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »