…Nem ismer határokat és korlátokat

Nem függ bőrszíntől, kortól, vagy kontinenstől.
Átugorja minden védelmi gátunkat,
Mikor a szerelem-mámor, csak úgy ránk tör.
 
Suhanhatnak évtizedek vagy ezredek,
A szerelem ereje el mégsem törpül.
Általa szívünkbe pillanthatunk bele.
S ez lesz könnyfakasztón szép, boldog börtönünk.
Hisz e szerelem olykor csalfán megtéveszt.
Elhiteti, betölthetne régi, mély űrt.
De végezetül már magadra sem ismersz,
Ahogy más fütyül, te ugyanúgy hegedülsz.
 
Mert a szerelem hol lesújt, hol felemel.
Megbolondit, és közben mégis megszépülsz.
Átölel, majd árván otthagyja lelkedet.
És tudod, többé már sohasem menekülsz.
 
Szép kalitkàm kulcsa szívedben vesztegel, 
Dúdolok egyre s vàgyom tekintetedet, 
Lesújt vagy felemel, mihelyst ràm szegezed.  
 
S ha elhagysz csak keringek a fagyos légben, 
Mint szàrnyaszegett, riadt, haldokló lélek, 
Mely nem csitul,mig rá nem lel az égi fényre- 
Kínban ég, míg csak újból megtalàl …Téged.
VálaszTovábbítás