Utazunk… Egy fárasztó nap után… Már hazafelé… Az utat szegélyező fák sűrűjét fürkészem. Keresem a lombok között azt a nagy, messzeségbe zuhanó, szürke Bihari hegyet,
Este van, keserűen kuporgok A kerti szék foszladozó vásznán, Mélán bámulok a természetbe, S velem kuporog a lelkem – árván. Bámulom a lenyűgöző természetet, Benne
Komoly arcú, nincs rajta semmi dísz, Haja kissé kócos, lazán borzas, Szikár teste izmos, akár a vas, Zöldeskék szeme tiszta forrásvíz. Műveiben szelíden megfüröszt, És
Különleges cicaként születtem… bár ezt felesleges említeni, hiszen minden macska különleges! Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy nem létezik két ugyanolyan állat fajunkból. Egymástól eltérő,
Kutatod földön s égen lelked nyugalmát, Várod a csodát, mi nem jön el. Futsz a problémák elől, Magadba zárkózva meditálsz. Elsivatagosodott szívvel Tekergeted a kaleidoszkópot,
Margarita: Vissza a forráshoz Gyermek voltam, A hintán szálltam a dallal öröm-mámorban ismételtem, mint Igéket az egyszerű, népi regéket. Titokzatos utak nyílnak
Ültess virágot szíved földjébe, Neveld fává az imát, Zöld lombkoronává nőjön a fohász. Gyökerezzen meg benned a gondolat, Öntözze Isten szava a hajtást. Gondozd elmédben
Felhők fölött mindig kék az ég, Nap szárítja fel a zápor könnyeit. Vízfüggönyök mögött áll az Úr, Látja szenvedésed, érzi bűneid. Hajnali ködön át felfénylik
Ő AZ ÚR! Ő ott fent, látni, elérni megfogni nem lehet, csak hinni abban, hogy az utam majd hozzá vezet. Gyermekként hittem, mit nagyanyám tanított,
Irgalmas hazugság, hogy van, ami örök – bár vége nincs bezárulnak mindig a körök. Gyermekkorom ösvényein fától-fáig lopom magam, itthon vagyok – otthonra vágyok, Keresem
Szavakat karcolok tenyeredbe hadd csörgedezzen véreredbe. Minden éjjel szülök pár strófát, költészetben nem is/merek tréfát. Enyém az alkony, színe-sötétje, életünknek, mondd, mi a tétje? Minden
Lelked a por már belepte. Tudod, hernyóból lesz a legszebb lepke? Egyedül bandukolsz sehol egy lélek. Az őszi szél arcodba fúj, fázol, tested-lelked beleremeg. Már
Isten kezében van a sorsunk Ő vezet, hogy célba jussunk. Néma jajszó, csendes ima – Ne gondold, hogy az Út az sima. Gödrös és göröngyökkel
Hegyként magasodik előttem az élet, Vigyázz rám, ó, Uram, rossz útra ne térjek! Ködbe vész a hegycsúcs, és a szívem reszket, Fogd kezem, jöjj velem,
Hőségben Suttogó levelek üzennek nekem, ölelj meg engem, s hunyd le most szemed Érzed már te is, hogy az élet szép? Áramlik lelkembe millió
Karcos, hideg, borús éjben pislákoló láng vacog… Azt kémlelem, honnan néznek, figyelnek-e ránk vigyázó angyalok. Puha szárnyuk ráborul-e, őrző szemük ráfordul-e erre a nyűtt, folyton
Szállj be ablakomon, boldog új esztendő, Szebb legyen a múltnál most az eljövendő! Söpörd ki a bút, bajt szelíd fuvallattal, Testvér s testvér között szűnjön
Mese a négy gyertyáról Négy gyertyaszál a koszorún. Sóhajt az első szomorún: a Béke lennék a földön, de a lángom csak füstölög. Nem őriznek az
