Felhők

Furcsa, szabálytalan, szokatlan formák 

fent az égen, mint ha az elhallgatás kényszere,

börtönük falai közé zárt 

titkos vágyak törnének ki,  

szabadulnának el,

szabadon szárnyalnának, 

megrészegülve édes ízétől a szabadságnak, 

vonulnak felhők a magasban,  

egymásra tolulva, gomolyogva, egymásba fonódva 

egy láthatatlan cél irányába. 

 

Felhők, szürkék, feketék, színesek,  

útjukon egyre csak vonulnak, 

átszelve az égbolt óceánját, a nagy kékséget.   

Merész, bátor hajósai az égi vizeknek, 

félelmet nem ismerve dacolva árral, 

zúgó viharral, 

csak kitartóan egyre haladnak, 

mindig ugyanabba az irányba, előre. 

 

Ha lentről, a földről nézed őket, 

talányos formát öltött, 

az égen vonuló, alakváltoztató tüneménynek 

látod a felhőket, 

s úgy képzeled, ha kezed kinyújtanád a magasba, 

elérnéd őket. 

A valóság azonban merőben más,  

a látvány csalóka, megtévesztő. 

Okozója, a sajátos törése a fénynek, 

mely hamis képet, illúziót kelt benned. 

 

Ha a felhőt kezeddel  

meg kivánnád fogni, tapintani, 

az markodból kicsúszna,  

s, te benne csupán a semmit tartanád. 

 

A felhő égi köd is, összesűrűsödött levegő,  

összetömörödött semmi, 

sőt még ennél is több, és más is: 

angyalok könnye, égbe kiáltott panaszok, 

sirámok, jajkiáltások receptora, őrző gyűjtője. 

 

De a felhő egyben kiváló lehetőség is arra, 

ha titkolt óhajod, kívánságod nyomaszt, 

tanácstalan vagy, nem tudod kinek mondd el őket 

kiáltsd el ezeket a felhőkbe fel  a magasba, 

meglásd hamarosan teljesülni fognak 

 

Indulj hát, ne késlekedj, menj kí a szabadba  

ne töltsd időd szobádba zárva 

kívül vár a való,a természet, maga az élet, 

És ha már kint vagy ne siess, 

állj meg egy percre, nézz fel az égre, 

s, gyönyörködj a magasban vonuló, gomolygó, 

titokzatos felhőkben,  a  természet által adott 

e látványos csodában.