Minden csodát…   a fényben várok rád, hogy átölelj... emlékből éled minden szó... nyújtom kezem, hogy elérjem, mit őriz még derengő valód. a valótlant is...

                                                 ...

„alkonyatban, távolodva…”     ketten szálltak fejem fölött alkonyattal szinkronban a szárnycsapásuk suhanással párban szárnyuk kecses íve lebbenése összeolvadt könnyed testük levegője egyik kicsit irányt...

 „átlátok magamon: ablak vagy, nem tükör…”             Ablak átlátok magamon, átnézek rajtad… az ablakom vagy – nem tükör, kinyíltál… azóta jár a...

          szívemben mozdul, rebben, szétszalad melege bennem, repeső táncban lelkem..., megannyi parányi molekula, édes érzés, lebegő csoda: boldogsághormon szimfónia… nem érdekel...

                                                 ...

    a csendben előbb csend születik – hamvas-puha,  gyönyörű csend,   egyre mélyebbre csendesül a hang… alig hallható, szinte elhal.   ez nem halál: –...

Több bennünk az együtt, a közös sors: egyforma a kezdet és a kilépési pont. a dér elolvad, kibomlik a lomb – tél után tavasz, nyár...

      átkarol   a csend   a hang a hangulat   a hang a csend .     szeretem a hangot, ha morajlik, dörög, zuhog, zubog,...

        KISZAKÍT vihar közelít. kettészakadt ég. sűrű, sötét homály, előtte napfény és kék. komor acélív feszül. megtörik a fény. kontrasztok játéka. szürreális...