A hozzászólása utolsó mondata nehezen értelmezhető, de talán annyit jól vettem ki belőle, hogy babysitterre nem lett volna lehetőségük a kislány szüleinek. A véleményem ennek ellenére is fenttartom, mivel a nagyszülők csak a segítség kapcsán merültek fel. Az alkotásból az jött le, hogy akkor találkoztak először a kislánnyal, mikor az édesanyának vissza kellett menni dolgozni. Észrevételem a mű értékéből nem von le semmit sem.
Lassan már többed magával akár nekem is dedikálhatja a műveit, mert úgy érzékelem, hogy az olvasók nem tolonganak. Jót derültem a befejezés végén, hogy ilyen örömet tudott okozni a csokiroló egy fáradt hétfői hajnalon.
Hogy a műről, illetve azzal kapcsolatban felmerült gondolataimról is ejtsek néhány szót, hát én is így vagyok az esti programokkal, mint azok a fiatalok, akik elmaradtak Antal mellől és beérték a helyi szórakozással is. Igaz, hogy közvetlen a főváros közelségében lakom és laktam mindvégig, mégsem egyszerű a hazatérés, nem hogy egy koncert, de még egy színházi előadás után sem. Nőként meg különösen nem szívesen mászkál az ember az úttalan utakon egyedül a sötétben. Egyébként is utálom a sötétet, a nappal „gyermeke” vagyok. Sötétedéskor már ki se mozdulok otthonról. Persze, most már más világ van, majd mindenki autóval közlekedik, aki pedig a fővárosban él, annak nem gond a hazaút sem.
A hölgykereséssel kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy rossz helyen kereste az igazit. Nem tiztos, hogy arra épp egy zenés szórakozóhelyen lehet rátalálni. Persze, annó nem volt egyszerű a társkeresés sem, különösen, ha a nőnemű lény lánygimnáziumba járt, bár túlságosan jobb helyzetben nem voltak azok sem, akik vegyesbe iratkoztak be, mert míg egy 16-18 éves lány már érettnek számít, addig egy fiú még többnyire idétlen kamasz, minősíthetném úgy is, hogy zöldfülű.
A jó- és rosszfiúsággal kapcsolatban azt gondolom, hogy a fiatalok a mindenkori lázadók. Aki olyankor megy szembe a hagyományokkal, az idővel lenyugszik és maga is hagyománytisztelővé válik, míg a jófiúk később akarják „behozni” azt, amit idejében nem tettek meg, mely következménye lehet, amiről írt is, hogy már érett korban lázadnaj a szülők és a társa/társaik ellen. Persze, a rosszfiúság is relatív. Van, aki rossznak nevezi azokat is, akik csupán elevenek és apró csínytevéseket követnek el, míg az igazi rosszfiúk sokkal komolyabb galádságokra is képesek, pl. megerőszakolnak lányokat, betőrnek, ellébecolják a tanulást/munkát, a szüleiket is meglopják, stb. Ők, akár a későbbiek során is megmaradhatnak ezen az úton, buli, csajozás, cigi, drog, ital, züllött életmód korai halállal és vagy hajléktalansággal.
A csősznek igaza volt, nem azért fáradnak a gazdák, hogy más a már beérett termést ellopja, de ez még belefér a csínytevések közé, hiszen nem tettek az egész termésben kárt, csupán a szomjukat szerették volna oltani.
Nem vagyunk szentek, életünk során sok olyan dolgot elkövetünk, amire utólag – vagy tán akkor sem – lehetünk büszkék és nem is dicsekszünk el vele.
Épp ezért nem szerencsés képmutatóként ítélkezni, mert ki ebben, ki abban vétet/vétkezett.
Igen, ez így igaz. A Facebookra fel szoktam tenni az írásaim, ott sokkal többen olvassák – jobban mondva, ott olvassák – és gyakorta meglepődöm azon, hogy teljesen mást gondolnak egy-egy írásomról, mint amit át szerettem volna adni.
Kedves Antal!
A hozzászólása utolsó mondata nehezen értelmezhető, de talán annyit jól vettem ki belőle, hogy babysitterre nem lett volna lehetőségük a kislány szüleinek. A véleményem ennek ellenére is fenttartom, mivel a nagyszülők csak a segítség kapcsán merültek fel. Az alkotásból az jött le, hogy akkor találkoztak először a kislánnyal, mikor az édesanyának vissza kellett menni dolgozni. Észrevételem a mű értékéből nem von le semmit sem.
Szeretettel: Rita
Tetszéssel olvastam kedves, szép soraidl
Szeretettel: Rita
Szeretettel gratulálok minden résztvevőnek.
Rita
Nagyon kedves soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
„Fogy az idő, s folyton várok.
Időtlen út, mély az árok.
Uram, segíts! Vagy ez átok?!”
Az Úr nem oszt átkot, az átkot legfeljebb az embertől kapjuk, de az átok nem fog rajtunk.
Szeretettel: Rita
„mikor a lét és nemlét messziről
már egynek látszik:
a tudat a gondolattal
végtelent játszik…”
Csodálatosan szép szavaid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Regina!
Nagyszerű! Tiszta szívből örülök neki. Legyetek nagyon boldogok!
Szeretettel: Rita
Kedves Antal!
Lassan már többed magával akár nekem is dedikálhatja a műveit, mert úgy érzékelem, hogy az olvasók nem tolonganak. Jót derültem a befejezés végén, hogy ilyen örömet tudott okozni a csokiroló egy fáradt hétfői hajnalon.
Hogy a műről, illetve azzal kapcsolatban felmerült gondolataimról is ejtsek néhány szót, hát én is így vagyok az esti programokkal, mint azok a fiatalok, akik elmaradtak Antal mellől és beérték a helyi szórakozással is. Igaz, hogy közvetlen a főváros közelségében lakom és laktam mindvégig, mégsem egyszerű a hazatérés, nem hogy egy koncert, de még egy színházi előadás után sem. Nőként meg különösen nem szívesen mászkál az ember az úttalan utakon egyedül a sötétben. Egyébként is utálom a sötétet, a nappal „gyermeke” vagyok. Sötétedéskor már ki se mozdulok otthonról. Persze, most már más világ van, majd mindenki autóval közlekedik, aki pedig a fővárosban él, annak nem gond a hazaút sem.
A hölgykereséssel kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy rossz helyen kereste az igazit. Nem tiztos, hogy arra épp egy zenés szórakozóhelyen lehet rátalálni. Persze, annó nem volt egyszerű a társkeresés sem, különösen, ha a nőnemű lény lánygimnáziumba járt, bár túlságosan jobb helyzetben nem voltak azok sem, akik vegyesbe iratkoztak be, mert míg egy 16-18 éves lány már érettnek számít, addig egy fiú még többnyire idétlen kamasz, minősíthetném úgy is, hogy zöldfülű.
A jó- és rosszfiúsággal kapcsolatban azt gondolom, hogy a fiatalok a mindenkori lázadók. Aki olyankor megy szembe a hagyományokkal, az idővel lenyugszik és maga is hagyománytisztelővé válik, míg a jófiúk később akarják „behozni” azt, amit idejében nem tettek meg, mely következménye lehet, amiről írt is, hogy már érett korban lázadnaj a szülők és a társa/társaik ellen. Persze, a rosszfiúság is relatív. Van, aki rossznak nevezi azokat is, akik csupán elevenek és apró csínytevéseket követnek el, míg az igazi rosszfiúk sokkal komolyabb galádságokra is képesek, pl. megerőszakolnak lányokat, betőrnek, ellébecolják a tanulást/munkát, a szüleiket is meglopják, stb. Ők, akár a későbbiek során is megmaradhatnak ezen az úton, buli, csajozás, cigi, drog, ital, züllött életmód korai halállal és vagy hajléktalansággal.
A csősznek igaza volt, nem azért fáradnak a gazdák, hogy más a már beérett termést ellopja, de ez még belefér a csínytevések közé, hiszen nem tettek az egész termésben kárt, csupán a szomjukat szerették volna oltani.
Nem vagyunk szentek, életünk során sok olyan dolgot elkövetünk, amire utólag – vagy tán akkor sem – lehetünk büszkék és nem is dicsekszünk el vele.
Épp ezért nem szerencsés képmutatóként ítélkezni, mert ki ebben, ki abban vétet/vétkezett.
Szeretettel: Rita
Hú, ha ezt a verset jól kicicomáztad! Négy esküvői kép is van benne, csak meg ne ijedjen a szeretett férfi!
Embertársainkat olykor akaratunk ellenére is megbántjuk, jó, ha ilyenkor bocsánatot tudunk kérni.
Szeretetettel: Rita
.
Kedves Klaudia!
Igen, ez így igaz. A Facebookra fel szoktam tenni az írásaim, ott sokkal többen olvassák – jobban mondva, ott olvassák – és gyakorta meglepődöm azon, hogy teljesen mást gondolnak egy-egy írásomról, mint amit át szerettem volna adni.
Szeretettel: Rita