kedves Éva, köszönöm szépen az értő kedves szavakat. kicsit kiegészítve a Zoénak írtakat: ez az írás eredetileg két sorból (négy szóból) állt. egészen addig, míg be nem fejeztem, mert azután, mint egy burjánzó sejt, elkezdett forrni, forrni, csak forrni és fejlődni, s lett belőle egy furcsa, „szoft-erotikus” valami. aztán, másnap elindult a visszafelé-történet születése, de mikor a végéig jutott a dolog, le kellett állítanom magam: belém hasított (szó szerint) a felismerés: szívem szerint estig írtam volna a szópárokat, szinte kiszámolhatatlan variációban (érettségi feladatnak is elmenne), és mindnek lett volna (lenne) valamilyen konkrét, vagy elvont értelme… egy szó mint száz, alighanem ez az „önspiráció”… köszönöm szépen!
épp Ritának írtam a napokban, de úgy tűnik, talán ezekhez a sorokhoz is illik:
„az álom és a valóság között szerintem néha csak egy-egy pillanat a különbség: az elalvás és az ébredés pillanata. és néha az elalvás egyfajta ébredés (az álomba ébredés), és az ébredés egyfajta álomba térés (a valóságba térés) pillanata …
és egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy az álom-e a valóság, vagy a valóság-e az álom, hogy álom a valóság, vagy valóság az álom? …”
kedves Rita, az álom és a valóság között szerintem néha csak egy-egy pillanat a különbség: az elalvás és az ébredés pillanata. és néha az elalvás egyfajta ébredés (az álomba ébredés), és az ébredés egyfajta álomba térés (a valóságba térés) pillanata …
és egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy az álom-e a valóság, vagy a valóság-e az álom, hogy álom a valóság, vagy valóság az álom? …
mindig meglep, hogy miután egy-egy érzésem, érzetem, érzelmem betűkbe fogalmazódik, más emberben (Emberben) milyen tartalmat, „rezonanciát” is ébreszt. igazán akkor értem meg – szembesülök azzal, hogy a leírt szavak – sorok – mondatok jelentenek – jelenthetnek, és mit is jelentenek – jelenthetnek másoknak, amikor visszajelzés érkezik. mert hogy írás közben (nálam) az a szempont, hogy majd ki mit vesz ki, hall át, érez meg írásaimból, fel sem merül – hiszen (legalább is mostanában, cca. 1975. szeptembere óta) alapvetően magamnak írok. még szoknom kell ezt a ki- és visszatükröződő/sugárzó világot…
persze, olvasóként is hasonló a helyzet: az az írás érint meg, amelynek írója magához (is) mer őszinte lenni. mert hogy ez nem kis feladat…
vaktában ellőtt soraid alighanem nem azokat találják – találták meg, akiknek szántad.
ez annál is valószínűbb, mert ezen oldalon aligha olvasgatnak „hatalmi vágyakkal” küzdő, „kényes gyomrú”, törölni vágyó múltú múltidézők, hatalmi vágyuk kielégítésére vágyó liberális „ménsztrímelők”.
ha velük kívánsz perlekedni, valami más megoldást kellene talán keresni, mintsem hogy egy magát egy (pontosabban: az) „Irodalmi Rádió” szerzőinek – élvezőinek valló népes társaság tagságát traktálni lírikusan közéletinek gondolt propagandisztikus soraiddal.
belehallgattam a 2017 -es, az Irodalmi Rádióval készült bemutatkozó videódba. saját elmondásodból értesülhettem így életed azon sanyarú sorsáról, aminek során az ántivilágban (azaz a most általad folyton fikázott szocialista (kommunista?) időkben) sikerült orvosi diplomát szerezned, majd meglehetősen sikeres, elismert szakmai pályafutást folytatva ezen kapitalista világban is pácienseid méltó elismerésével elérni tisztes korodat.
és itt merül fel a kérdés: vajon miért zavar és foglalkoztat ennyire az a múlt, aminek karrieredet, szakmai életed sikereit köszönheted? miért az a állandó nemzetfájdalmi siralom, ami átsüt kedves soraidon?
s vajon mit tettél annak idején (akkor, amikor az még nem volt ménsztrím), azért, hogy a szeretett hon megszabaduljon a legvidámabb barakk csúfos becézésétől. akkor, amikor a (ma ismét) elátkozott szó, hogy „liberalizmus”, csak vágyálomnak tűnt minden hétköznapi embernek?
vagy már akkor is elég cselekvésnek tűnt, hogy valamiféle hit mögé bújva mások gondviselésére is lehetett bízni cselekvés helyett a jövőt?
esetleg erről is kaphatnánk valami lírikusan önfeltáró (ma úgy mondják: Comming Out) jellegű, „tüzet csiholó”, őszinte költeményt (vagy megtisztelő szavaidat idézve: firkálmányt)? csak úgy, a hitelesség kedvéért?
de az is egy jó válasz lehet esetleg, hogy – konzekvensen egyik korábbi bejelentésedhez – felhagysz ennek a felületnek politikai jellegű mondanivalód terjesztésére történő felhasználásával…
mint ahogy nem találni egyetlen egy olyan itt publikálót, aki eszmei – szellemi felsőbbrendűségét itt próbálná elhinteni (elhitetni) ember- (na jó, író) társai épülésére…
de ez is csak egy amolyan egyszemélyes, „bölcs emberi gondolat”, hogy megengedő kedves szavaidat idézzem…
Herr …, hogyan teheted ezt?
Herr, hogyan tehetjük ezt?
kedves Éva, köszönöm szépen az értő kedves szavakat. kicsit kiegészítve a Zoénak írtakat: ez az írás eredetileg két sorból (négy szóból) állt. egészen addig, míg be nem fejeztem, mert azután, mint egy burjánzó sejt, elkezdett forrni, forrni, csak forrni és fejlődni, s lett belőle egy furcsa, „szoft-erotikus” valami. aztán, másnap elindult a visszafelé-történet születése, de mikor a végéig jutott a dolog, le kellett állítanom magam: belém hasított (szó szerint) a felismerés: szívem szerint estig írtam volna a szópárokat, szinte kiszámolhatatlan variációban (érettségi feladatnak is elmenne), és mindnek lett volna (lenne) valamilyen konkrét, vagy elvont értelme… egy szó mint száz, alighanem ez az „önspiráció”… köszönöm szépen!
kedves Éva,
épp Ritának írtam a napokban, de úgy tűnik, talán ezekhez a sorokhoz is illik:
„az álom és a valóság között szerintem néha csak egy-egy pillanat a különbség: az elalvás és az ébredés pillanata. és néha az elalvás egyfajta ébredés (az álomba ébredés), és az ébredés egyfajta álomba térés (a valóságba térés) pillanata …
és egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy az álom-e a valóság, vagy a valóság-e az álom, hogy álom a valóság, vagy valóság az álom? …”
üdvözlettel: Gábor
és eltelt majd tíz év. mintha semmi lenne…
üdvözlettel: Gábor
p.s.:
az írás egy döglött ló, halott, ha nincs benne érzelem,
az írás egy döglött ló, halott, ha nincs benne értelem…
kedves Rita, az álom és a valóság között szerintem néha csak egy-egy pillanat a különbség: az elalvás és az ébredés pillanata. és néha az elalvás egyfajta ébredés (az álomba ébredés), és az ébredés egyfajta álomba térés (a valóságba térés) pillanata …
és egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy az álom-e a valóság, vagy a valóság-e az álom, hogy álom a valóság, vagy valóság az álom? …
üdvözlettel: Gábor
👏, üdvözlettel: Gábor
👍🏼 + 👏 + 🤝, üdvözlettel: Gábor
kedves Zoé,
mindig meglep, hogy miután egy-egy érzésem, érzetem, érzelmem betűkbe fogalmazódik, más emberben (Emberben) milyen tartalmat, „rezonanciát” is ébreszt. igazán akkor értem meg – szembesülök azzal, hogy a leírt szavak – sorok – mondatok jelentenek – jelenthetnek, és mit is jelentenek – jelenthetnek másoknak, amikor visszajelzés érkezik. mert hogy írás közben (nálam) az a szempont, hogy majd ki mit vesz ki, hall át, érez meg írásaimból, fel sem merül – hiszen (legalább is mostanában, cca. 1975. szeptembere óta) alapvetően magamnak írok. még szoknom kell ezt a ki- és visszatükröződő/sugárzó világot…
persze, olvasóként is hasonló a helyzet: az az írás érint meg, amelynek írója magához (is) mer őszinte lenni. mert hogy ez nem kis feladat…
üdvözlettel: Gábor
tisztelt Doktor úr, kedves ÍrótársMihály!
vaktában ellőtt soraid alighanem nem azokat találják – találták meg, akiknek szántad.
ez annál is valószínűbb, mert ezen oldalon aligha olvasgatnak „hatalmi vágyakkal” küzdő, „kényes gyomrú”, törölni vágyó múltú múltidézők, hatalmi vágyuk kielégítésére vágyó liberális „ménsztrímelők”.
ha velük kívánsz perlekedni, valami más megoldást kellene talán keresni, mintsem hogy egy magát egy (pontosabban: az) „Irodalmi Rádió” szerzőinek – élvezőinek valló népes társaság tagságát traktálni lírikusan közéletinek gondolt propagandisztikus soraiddal.
belehallgattam a 2017 -es, az Irodalmi Rádióval készült bemutatkozó videódba. saját elmondásodból értesülhettem így életed azon sanyarú sorsáról, aminek során az ántivilágban (azaz a most általad folyton fikázott szocialista (kommunista?) időkben) sikerült orvosi diplomát szerezned, majd meglehetősen sikeres, elismert szakmai pályafutást folytatva ezen kapitalista világban is pácienseid méltó elismerésével elérni tisztes korodat.
és itt merül fel a kérdés: vajon miért zavar és foglalkoztat ennyire az a múlt, aminek karrieredet, szakmai életed sikereit köszönheted? miért az a állandó nemzetfájdalmi siralom, ami átsüt kedves soraidon?
s vajon mit tettél annak idején (akkor, amikor az még nem volt ménsztrím), azért, hogy a szeretett hon megszabaduljon a legvidámabb barakk csúfos becézésétől. akkor, amikor a (ma ismét) elátkozott szó, hogy „liberalizmus”, csak vágyálomnak tűnt minden hétköznapi embernek?
vagy már akkor is elég cselekvésnek tűnt, hogy valamiféle hit mögé bújva mások gondviselésére is lehetett bízni cselekvés helyett a jövőt?
esetleg erről is kaphatnánk valami lírikusan önfeltáró (ma úgy mondják: Comming Out) jellegű, „tüzet csiholó”, őszinte költeményt (vagy megtisztelő szavaidat idézve: firkálmányt)? csak úgy, a hitelesség kedvéért?
de az is egy jó válasz lehet esetleg, hogy – konzekvensen egyik korábbi bejelentésedhez – felhagysz ennek a felületnek politikai jellegű mondanivalód terjesztésére történő felhasználásával…
mint ahogy nem találni egyetlen egy olyan itt publikálót, aki eszmei – szellemi felsőbbrendűségét itt próbálná elhinteni (elhitetni) ember- (na jó, író) társai épülésére…
de ez is csak egy amolyan egyszemélyes, „bölcs emberi gondolat”, hogy megengedő kedves szavaidat idézzem…
üdvözlettel: Gábor