hihetetlenül jó érzés lehet, amit a kavics érez, amint rövid szárnyalás után vízbe érkezik. a kavics, akit dermedt kőként csak úgy elhajított – útjára indított valaki, egy pillanatra életre kél, csobbanva bukdácsol egy kicsit, majd, miközben süllyedni kezd, megtermékenyítve a fogadó „közeget”, maga körül hullámokat, hullámokat és hullámokat szül, hullámokat, amik élő üzenetként viszik tovább a termékenyítő energiát, azt, amit az a bizonyos valaki, magából kiszakítva adott át neki.
azért gondolom így, mert nekem is nagyon jó érzés megtapasztalni útjára engedett gondolataim csobbanó életrekelését és továbbgyűrűzését…
„én és a kavics. kik örülnek a létnek.
mert az öröm ilyen. az öröm nem kétked!”
(Homo Prudens)
mindamellett az a jó szerintem a „költészetben” (jelentsen is e szó bármit is), hogy annak keretei közt szabadon lehet írni, de egyúttal szabadon lehet olvasni/értelmezni is a leírtakat. ez esetben lehet például némi iróniára, azaz a szöveg kifordítottjára is gondolni. így válhat az olvasó szándéka, hozzáállása, vagy hangulata szerint akár szó szerint értő befogadóvá, akár összekacsintó cinkossá is…
kedves Antal, jól estek dicsérő szavaid – ez nem kétség (👍🏼, 🤗, 🙋).
igazából nem is tudom, hogy hogy is kellene „hagyományos” formában verset írni. lesszé passzé (na jó, „laissez-passer”): had jöjjön, ami és ahogy jönni akar. azt hiszem, „kreatív írás szakmailag” a szabadvers forma áll legközelebb hozzám.
huszonötévesként pedig eléggé kisöccse lennék a lányomnak…
de félre a tréfával: vers ide, vagy oda, nemigen gyötörnek kétségek, inkább csak kérdések fogalmazódnak meg bennem gyakran, a kétségekkel kapcsolatban egészen más időben, témában, helyzetben például így: https://irodalmiradio.hu/2024/06/05/semmi-ketseg/
kedves Rita,
szerintem is így van.
s akár akarja, akár nem akarja,
fiatalon, vagy később,
előbb, vagy utóbb,
de szinte mindenki megtapasztalja ezt.
úgy, mint mi is.
ezért adtam közre ezt a „történetet”…
üdvözlettel:
Gábor
kedves Zoé,
hihetetlenül jó érzés lehet, amit a kavics érez, amint rövid szárnyalás után vízbe érkezik. a kavics, akit dermedt kőként csak úgy elhajított – útjára indított valaki, egy pillanatra életre kél, csobbanva bukdácsol egy kicsit, majd, miközben süllyedni kezd, megtermékenyítve a fogadó „közeget”, maga körül hullámokat, hullámokat és hullámokat szül, hullámokat, amik élő üzenetként viszik tovább a termékenyítő energiát, azt, amit az a bizonyos valaki, magából kiszakítva adott át neki.
azért gondolom így, mert nekem is nagyon jó érzés megtapasztalni útjára engedett gondolataim csobbanó életrekelését és továbbgyűrűzését…
„én és a kavics. kik örülnek a létnek.
mert az öröm ilyen. az öröm nem kétked!”
(Homo Prudens)
köszönettel: Gábor
kedves Rita, köszönöm! ebben is egyetértünk! üdvözlettel: Gábor
kedves Rita,
köszönöm szépen a bejegyzést.
mindamellett az a jó szerintem a „költészetben” (jelentsen is e szó bármit is), hogy annak keretei közt szabadon lehet írni, de egyúttal szabadon lehet olvasni/értelmezni is a leírtakat. ez esetben lehet például némi iróniára, azaz a szöveg kifordítottjára is gondolni. így válhat az olvasó szándéka, hozzáállása, vagy hangulata szerint akár szó szerint értő befogadóvá, akár összekacsintó cinkossá is…
„cinkostársi” üdvözlettel: Gábor
🤔, hát, ha egy közönséges halandó kérdésére kellene választanom a két válaszlehetőség között, én kétségtelenül a „mindakettőt” választanám… 🤭 🤫
üdvözlettel: Gábor
✅
kedves Rita, köszönöm kedves, értő szavaidat! Gábor
kedves Antal, jól estek dicsérő szavaid – ez nem kétség (👍🏼, 🤗, 🙋).
igazából nem is tudom, hogy hogy is kellene „hagyományos” formában verset írni. lesszé passzé (na jó, „laissez-passer”): had jöjjön, ami és ahogy jönni akar. azt hiszem, „kreatív írás szakmailag” a szabadvers forma áll legközelebb hozzám.
huszonötévesként pedig eléggé kisöccse lennék a lányomnak…
de félre a tréfával: vers ide, vagy oda, nemigen gyötörnek kétségek, inkább csak kérdések fogalmazódnak meg bennem gyakran, a kétségekkel kapcsolatban egészen más időben, témában, helyzetben például így: https://irodalmiradio.hu/2024/06/05/semmi-ketseg/
üdvözlettel: Gábor
kedves Zoé, megérintett ez az írásod is. végül úgy adódott, hogy a „kommentemből” vers lett…
https://irodalmiradio.hu/2025/05/07/vendegseg/
üdvözlettel: Gábor
kedves Gyöngyi, igazán szívesen.
mindamellett, hamár mostanában idézgetem saját magam, a vággyal, a kísértéssel, illetve annak beteljesülésével kapcsolatos három írásomat külön is:
https://irodalmiradio.hu/2024/10/05/teen-szinopszis/
https://irodalmiradio.hu/2024/09/20/kerdes/
https://irodalmiradio.hu/2024/09/23/aspektusok-testek-beszelgetese/
annak reményében, hogy rálelsz pár ismerősnek tűnő érzésre – gondolatra (hisz emberek vagyunk, a nők is, és a férfiak is), üdvözlettel:
Gábor