kedves Antal,
én első írásodra, a ‘bemutatkozásra” reagálnék.
valahogy úgy gondolom, hogy a múzsa sokmindenkiben már eleve ott rejtőzködik. titokban, rejtve hallgatódzva szemléli a „gazdát”, gyűjtve – gyűjtögetve – formálgatva a hangot, a dallamot, melyen egyszercsak füledbe súg.
az írás többnyire egy jól bevált és hasznos „kommunikációs eszköz”, de amint a múzsa felfedi létét, az írás amolyan „leírási”, „kiírási” vággyá, egy furcsa, ismeretlen késztetéssé válik, késztetéssé arra, hogy az érzések, érzelmek bensőségesen, saját magunkból magunknak törhessenek utat, a bennünk generált hangok, szavak, szófűzérek születésében – formájában.
Karinthyt idézve: „nem mondhatom el senkinek” – leírom hát mindenkinek…
közreadott írásaidat csendben, szinte szótagolva olvastam, ízlelgetve, rátalálva – ráismerve közben egy-egy hasonló gondolatomra – érzéseimre is.
megragadtak tiszta, természetesen megfogalmazódott szóképeid, „költői” stílusod, a forma és tartalom kimérten pontos, mégis érzelmes összhangja.
olvasáskor először egy báb(u) álmának gondoltam, aztán, a végére érve kiderült, tulajdonképpen miért is ne?
régen volt egy egymás fülébe suttogós játék, s nagy nevetés – csodálkozás azon, hogy mivé változott a gondolat, mire visszaért ahhoz, aki megszülte azt…
kedves Rita,
úgy gondolom, értem és átérzem azt, amiről és amit írtál. őszinteségedet magadhoz és sorsodhoz mélyen tisztelem!
két idézet jut eszembe írásodról:
„Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt –
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!”
(József Attila: Eszmélet)
illetve egyik saját írásom: „aki ír, írjon helyesen!” * – Irodalmi Rádió
kedves Rita, köszönöm szépen. örülök, hogy írásaim mellett kiegészítésként készült szerkesztői „megoldásaim” (igazából inkább hangulataim) is beszélnek, célba érnek… Gábor
köszönöm, s mélységesen egyetértek ezekkel a gondolataiddal. annál is inkább, mert bár személyesen, a szűkebb családomban nem dúl e „rút viszály”, a körülöttünk élő hétköznapokban annál inkább tapintható – kitapintható az, s annak következményei.
a gondolataidra szerintem rímelően ide idézem (ugyan egészen más összefüggésben születetett) két saját megfogalmazásomat:
…”egyetlen pillanat, perc, óra, nap sem olyan, mint a másik,
így folyamatosan alkalmazkodnunk kell, s akár a másik
emberben, fel kell fedeznünk magunkban is a másik
énünk diktálta életösztönt, mellyel a következő, a másik
pillanatot is meg tudjuk, át tudjuk élni, úgy, hogy az a másik
ne csak elmúljon, mint egyszercsak mi is, hanem a másik
világba térve, visszatérve oda, ahonnan jöttünk, a másik,
ottani életünkben is lehessünk olyanok, mint egyik – másik
Ember itt, itt a Földön: tiszta, jó, és emberséges másik
ember (ha létezik, s miért ne létezhetne ilyen másik?)” https://irodalmiradio.hu/2024/11/21/mint-a-masik/
kedves Antal,
én első írásodra, a ‘bemutatkozásra” reagálnék.
valahogy úgy gondolom, hogy a múzsa sokmindenkiben már eleve ott rejtőzködik. titokban, rejtve hallgatódzva szemléli a „gazdát”, gyűjtve – gyűjtögetve – formálgatva a hangot, a dallamot, melyen egyszercsak füledbe súg.
az írás többnyire egy jól bevált és hasznos „kommunikációs eszköz”, de amint a múzsa felfedi létét, az írás amolyan „leírási”, „kiírási” vággyá, egy furcsa, ismeretlen késztetéssé válik, késztetéssé arra, hogy az érzések, érzelmek bensőségesen, saját magunkból magunknak törhessenek utat, a bennünk generált hangok, szavak, szófűzérek születésében – formájában.
Karinthyt idézve: „nem mondhatom el senkinek” – leírom hát mindenkinek…
közreadott írásaidat csendben, szinte szótagolva olvastam, ízlelgetve, rátalálva – ráismerve közben egy-egy hasonló gondolatomra – érzéseimre is.
megragadtak tiszta, természetesen megfogalmazódott szóképeid, „költői” stílusod, a forma és tartalom kimérten pontos, mégis érzelmes összhangja.
szerintem jó, hogy nekifogtál…
üdvözlettel: Gábor („fiatalon”, 69 évesen…)
kedves Zoé,
olvasáskor először egy báb(u) álmának gondoltam, aztán, a végére érve kiderült, tulajdonképpen miért is ne?
régen volt egy egymás fülébe suttogós játék, s nagy nevetés – csodálkozás azon, hogy mivé változott a gondolat, mire visszaért ahhoz, aki megszülte azt…
jó volt megérezni azt, amire ráéreztél!
üdvözlettel: Gábor
kedves Zoé,
lám, néha a gyerekkor is felszínre tör. s ha már felszínre tör, gyönyörű képekben szólalt meg…
örömmel olvastam!
üdvözlettel: Gábor
kedves Rita,
úgy gondolom, értem és átérzem azt, amiről és amit írtál. őszinteségedet magadhoz és sorsodhoz mélyen tisztelem!
két idézet jut eszembe írásodról:
„Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt –
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!”
(József Attila: Eszmélet)
illetve egyik saját írásom: „aki ír, írjon helyesen!” * – Irodalmi Rádió
üdvözlettel: Gábor
🤔
hát jó, nem bánom… (🤭 🤫)
🙋
kedves Rita, elgondolkodtatott írásod.
hát, igen.
„az álom egy tudatállapot, mint ahogy az ébrenlét is az,
az ábránd egy tudatállapot, mint a valóság megélése is az.
az álom egy szűk átjáró a valóságból a valótlan felé,
az ábránd egy szűk mezsgye a valóságból a vágyott jó felé”
vagy más szavakkal:
https://irodalmiradio.hu/2024/12/15/nincs-ami-volt-van-ami-van-lesz-ami-nincs/
üdvözlettel Gábor
kedves Rozi,
élmény volt olvasnom soraidat. tökéletes harmónia a hangulat, az érzelmek, a hangok, a dallam és a ritmus között. gratulálok! Gábor
p.s.: az én feltöltött írásaim (is) különböző életkoraimban születtek, számomra (is) fontos, hogy „dokumentáljam” születésnapjukat…
kedves Rita, KÖSZÖNÖM szépen! (ez az egyik, számomra legemlékezetesebb írásom, hangról hangra emlékszem születésére…) Gábor
kedves Rita, köszönöm szépen. örülök, hogy írásaim mellett kiegészítésként készült szerkesztői „megoldásaim” (igazából inkább hangulataim) is beszélnek, célba érnek… Gábor
kedves Rita,
köszönöm, s mélységesen egyetértek ezekkel a gondolataiddal. annál is inkább, mert bár személyesen, a szűkebb családomban nem dúl e „rút viszály”, a körülöttünk élő hétköznapokban annál inkább tapintható – kitapintható az, s annak következményei.
a gondolataidra szerintem rímelően ide idézem (ugyan egészen más összefüggésben születetett) két saját megfogalmazásomat:
„hiányzott sok minden, de aztán rájöttem:
addig nem lesz béke körülöttem,
míg békében magammal, másokkal, el nem fogadom,
hogy elfogadó legyek magam, és mások felé.”…
https://irodalmiradio.hu/2024/06/28/judith-es-kekszakall/
…”egyetlen pillanat, perc, óra, nap sem olyan, mint a másik,
így folyamatosan alkalmazkodnunk kell, s akár a másik
emberben, fel kell fedeznünk magunkban is a másik
énünk diktálta életösztönt, mellyel a következő, a másik
pillanatot is meg tudjuk, át tudjuk élni, úgy, hogy az a másik
ne csak elmúljon, mint egyszercsak mi is, hanem a másik
világba térve, visszatérve oda, ahonnan jöttünk, a másik,
ottani életünkben is lehessünk olyanok, mint egyik – másik
Ember itt, itt a Földön: tiszta, jó, és emberséges másik
ember (ha létezik, s miért ne létezhetne ilyen másik?)”
https://irodalmiradio.hu/2024/11/21/mint-a-masik/
üdvözlettel:
Gábor