szertettel és tetszéssel írtam meg gesztenyés életem, gesztenyés versemet…

köszönettel: Gábor

hát, igen.
mondjuk azóta maga a történet is, és ez a kiemelt rész is leginkább múltidő… (🤫)

köszönettel: Gábor

hm. köszönöm!

semmi gond. először rémülten kerestem, hogy hol hibáztam el, de amikor kiderült, hogy nem én írtam el, megnyugodtam, aztán mosolyogtam egy jót. üdvözlettel: Gábor

kedves Zita,
mindig figyelemmel olvasom el írásaidat. valahogy úgy tűnik, ez is nagyon belülről jött. köszönettel: Gábor

kedves Rita, köszönöm.

szeretem a szójátékokat. nem tudom, hogy más nyelveken hogy megy ez, de az enyémen, magyarul rendkívüli változatossággal lehet kifejezni érzéseket, érzelmeket, és ezt nagyon szeretem…

üdvözlettel: Gábor

azért a vidámságon kívül van benne némi más is…

a parafrázis számomra egy érzés, „továbbgondolás” (mai régi szóval „inspiráció”), „felütés”, ami a „befogadást” követően, adott esetben évekkel, évtizedekkel később váltja ki a „reagálást”, a megfogalmazást, vagy annak a nyilvánosság elé tárását…

mindenesetre köszönöm a kedves szavakat, Gábor

kedves Rita, köszönöm a véleményed. maga a történés/történet ugyan nekem nem tetszett, de az akkori írásom ma is élő és kedves számomra. az idézett mondás pedig végig kísérte életemet, számtalanszor tudtam vele megfogalmazni keserédes érzéseimet… üdvözlettel: Gábor

kedves Emőke, örömmel és elismeréssel olvastam a feltöltött írásokat. nagyon tetszett a stílusok, mondanivalók és hangulatok közti magabiztos változatosság, a kedves barangolás az érzelmek körül, és a bentről jövő, visszafogott – rejtőzködő „kitárulkozás”.
„amit megeszel, az te leszel”, amit leírsz, az te vagy… üdvözlettel: Gábor

kedves Írótárs,

ha magyar vagy, vedd már légyszi észre,
hogy rajtad kívül más is született e vidékre,
ha magyar vagy, vedd már tudomásul végre,
hogy kirekesztésből elég volt már erre az évre,
ha magyar vagy, légy már méltó végre, arra,
hogy téged is magyarnak láthassanak végre…