téli hóesésben egyedül baktató,
erdőszélén járón érzőn gondolkodó
hideg, és mégis nagyon meleg sorok ezek…

kedves Rita, köszönöm.
azt mondják, egy bizonyos kor után az embernek már mindenről eszébe jut valami.
a sok karácsonyi ilyen-olyan „hangulatvarázsló” zeneszám között talált rám ez a https://www.youtube.com/watch?v=StBexYjay9g dal is.
tudod, írtam már, könnyű helyzetben vagyok:
nem kell fantázia, nem kell semmit kitalálnom,
elég csak hagyni barangolni magam az emlékeim között.
egy réges-régi, egy réges-régen volt karácsony, egy „last Christmas”:
a leírtakat most ez a dal „hívta elő” …

mi az: „nem kérdez, nem felel… csak úgy, magában van”? mi más is lenne: az a van!

tudod, az, ami: „volt is, lesz is, (mert) ez itt a praxis, (mert) mindenkinek helyzete van”…

és mi az: „csak békés, lágy hullámverésben könnyű lebegés…”?

hát ez igazán egyszerű: „az érzésben levés”…

tetszett!

hm. könnyű helyzetben vagyok: csak magamat kell – magamat kell csak idéznem:

„tudod, ki voltam,
nem tudod, ki lettem”,
de már láthatod,
semmit sem változtam.
voltam, aki lettem…

( https://irodalmiradio.hu/2025/04/04/megegtel-elegtel/ )

ezt az írásomat most, utólag egy recenzióval egészítettem ki.

ezt az írásomat most, utólag, egy recenzióval egészítettem ki.

hm. hát jó. folytassuk hát:

szerelembe esni velem:
verembe esni, s nekem
csak annyi dolgom van,
hogy én is lemásszak oda,
hol két ember között
történik a csoda:
mert csoda, hogy esés
közben nem tört el más,
s nincs oda se ész,
se a múlandó varázs,
egészen addig, míg ki nem kezd el
mászni az egyik valaki
a csodás gödörből, s
kezdi látni, hallani,
hogy e gödrön kívül is van élet,
mit lehet mással élni, és vallani:
a szerelem semmi más,
csak egy percnyi élet,
egy percnyi parázs,
– és akad(hat) mindig egy
újabb parázs varázs…

P.S.:

„A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok…”

(Petőfi Sándor: A SZERELEM, A SZERELEM…)

„másképp”?
„nézni”?
„tanítanak?”

kérdés, kérdés, kérdés…

kedves Zoé, eltöprengtem, hogy mit is válaszoljak…

az ember „tragédiája” nem az, hogy Éva megkívánta, és Ádámnak ízlett is az alma, hanem az, hogy (tervezési hiba? meggondolatlanság? tapasztalat-hiány? vagy gondatlanság miatt) az ember (és nem csak az első emberpár – ha volt ilyen, hanem az összes ember) bizonytalan, kétkedő és reménytelenül kíváncsi…

kíváncsi, mert
– a „másképp nézni” igazából kíváncsiság, kíváncsiság arra, hogy „mi van, ha nem úgy van, ahogy gondolom?”,
– a „tanítanak” igazából nyitottság arra, hogy érzékelni, megfontolni, és/vagy elfogadni tudjuk, ha valami máshogy van, mint ahogy gondoljuk…

és hogy mi a szerelem?

igen, ezernyi és ezernyi válasz létezik erre a kérdésre, de legbelül mindenkinek alighanem csak egy. csak egy, egy olyan, ami aktuális éppen saját maga számára.

ez az írás a bennem megfogalmazódott kérdéseket és kétségeket tartalmazza, némileg „hasonlóan”, mint a „https://irodalmiradio.hu/2024/05/14/a-ven-kujon-dala/ írásomban.

de vajon mi lehet a te válaszod, kedves Zoé?
de vajon mi a te válaszod, kedves olvasó?
és van-e, lenne-e kedvetek magatoknak megválaszolni ezt a kérdést?
és ha van kedvetek ahhoz is, elmondanátok a választ, annak, akire tartozik?

úgy gondolom, ezzel az írásommal én megtettem az első lépést. most Ti következtek!

ezt a korábban feltöltött írásomat most, utólag, egy recenzióval egészítettem ki.

kedves Zoé,

nem tudhatom, hogy ez a vers, s ezek a sorok szerelmes sorok-e, s ha igen, embernek, vagy a saját belső világodnak, és azon belül egy belső megnyugvásról szólnak-e, bár úgy vélem, ez az utóbbi lehet inkább a „megfejtés”. és ez az „Írás” szerintem nem is vers, hanem sokkal inkább csak annak látszik: egy emberi érzelmi gondolatfűzér; benne a szavak csak hangsorok, olyanok és pont olyanok, melyek akkor és ott és pontosan azt a belső zenét, hangzást és hangnemet rögzítik, amit éppen akkor éreztél, amikor leírtad őket, szépen, egymás után.

jó, hogy közreadtad, jó volt elolvasni, jó ízlelgetni, s merítgetni belőle…