Az erdő alján a smaragdszínű bársony ősszel rézszínű és arany, de fehérre festi a tél, ha ezüst ragyogással az ősz véget ér.   Ágakban szunnyad...

Nincs tovább felfelé. Mit lábbal elérni vágyhatott az ember, azon megvetett lábakkal, szilárdan megállok. Csak csapda volt talán: elért célok úsznak csillagfoltos ködben. Nem sírok...

Messze elmarad már a sík terep, az ösvény egyre felfelé vezet. Azt, hogy az út honnan indult egykor, rég nem jegyzi már az emlékezet.  ...

A tenger felől áttetsző sós pára száll. Kopott mandolin szól, vagy egy spanyol gitár… Horizont alá bukott a nappali fény, csillagok ringatóznak a víz tetején....

Kávéscsésze peremére kövér dzsinnek ültek apróra váltani fel a kimért időt. Lábaikhoz kávébarna csíkok települtek, habsapkákból csent párát a hűs levegő.   A hétfő gőztestükkel...

Csodára várakozó gyerekszemekkel – így volna érdemes szembenézni talán álomszerű, felhőfoltos egekkel, de két lábbal állni a valóság talaján.   Kívánságok és vágyak tengernyi árja...

Mit most már csak hosszan tudnál elmesélni, a múlt időben érdektelenül süllyed el. Mindez csak rész-egész, ahhoz képest, amit kagylód belsejében a tenger énekel.  ...

Holnap… A mában rejtőző fogadalom: Holnap túllépünk a szűk korlátokon. Holnap már nem ugyanaz a folyók vize. Holnap, a szürke ma csodás ígérete.   Holnap...

Útjaink kockái elvetve régen – félig rajzolt térképen lépked a lábunk, egy, szemünk elől elrejtett vidéken életösztönünkre hagyatkozva járunk.   Vándorok jönnek-mennek életünkben, járnak rajta...

Hangtalan szavakból szőtt sóhajoktól sűrű az éj, ragyog a fehérbe öltözött lombok árnya. Csendes méltósággal borul feléjük a csillagok kéményfüstben reszkető fényű glóriája.   Itt-ott...