Különleges cicaként születtem… bár ezt felesleges említeni, hiszen minden macska különleges! Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy nem létezik két ugyanolyan állat fajunkból. Egymástól eltérő,
Kicsit fura, hogy az idő nem állt meg, De a hiányod bennem lüktet, Hogy ott állok megtépázva, bénán, Mint kit a gyorsvonatról kilöktek. Csak
Félve léptem közelebb az ágyhoz, Bár a szem…mintha ismerős volna- Zavartan-tétovázva csak álltam ott Mígnem megtörten ágyadra rogytam. Törékeny test. Gyenge-esendő, -Hogy nem nyílik
Tegnap volt még, hogy Gyermekmosollyal üdvözöltelek. Ma meg már a halál marka Szorongatja lelkedet. Bár visszamennénk az idő-vonaton Hogy lássam régi mosolyod. Érezzem bőröd illatát,
Én nem tudok egy haldokló ágya mellett vidám lenni. Belenézni a szemébe és ”minden rendben” – úgy tenni. Mosolyogva-derűsen vele elcseverészgetni Elengedni, elfogadni azt, hogy
HALIHÓHALÁL /abszurd egyperces/ Ült az ablaknál. Szerette, ha esik a hó. Elveszett a fehér semmiben. Ilyenkor üres volt minden és hangtalan. A fejében
Kísérj át! Félek. Bár hidd el, már nem remélek. Ami jön elfogadtam, s a dacot végleg feladtam. Csupán csendesen várok valamire. Egy útra, hitre újjászületésre.
Perlekedtem a Halállal, hogy egyetlen éjszaka Ennyi szívet el miért ejt… Ki ezért a felelős? Beszélni akarok a felettesével ! Kajánul vicsorgott a Bestia,
Mikor megszületünk a világ tárt karokkal vár bennünket. Nem kérdi honnan jössz, mit akarsz. Készen kapott tények előre-hátra lendítik létünket Utunk sokszor nem rajtunk áll
A fák már erősen hullatták leveleiket, éppúgy, mint azon a régi októberi délelőttön. A nap már alacsonyan járt az égi ösvényen, de maradt még elég
Figyelem! Ez az írás 18 éven aluliak számára nem ajánlott! Egy kora tavaszi napon, amikor az eget szürke felhők lepték el, és
Fád csúcsára ülő szürke veréb vagyok. Dalommal ébresztem a napod. Ágról-ágra szállva mosolyt csalok arcodra. Van, hogy tova röppenek, észre sem veszed, ha visszatérek. Újra
Isten fenn, de sisterg’ a föld s morajl’-dörg’ alant, Már nem szór víg dalt, csak sír a néma lant, Rútul zúdul a pusztulás a tájra,
Magányosan tartott hazafelé a fülledt nyári estében. Megállt a városi diszkó bejáratánál, lába együtt mozgott a körútra kidübörgő zenével. Egykedvűen nézte a pergő ritmusra vonagló
A kollektív bűnösség elve jogán a törvényesség látszatával készítették elő 1945. decemberében a magyarországi svábok kitelepítését. A törvénytelenségeket és embertelenségeket a jogalkotók a joggal való
Füstszagú légben fénylik a város s vér-patakoktól izzik a múltban. Csontkoponyája könnybe borultan. Visszhang Wanda Spirit Véres könny című festményére 0
Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! – Eljutok-e a Parnasszusig? – rím ballag, metro robog s dobol a fejemben a vers – a telefonba írt sánta
