Ősszel születtem sárga falevelek gyermekeként, Idővel tortámon egyre több gyertyát fújtam el egyenként. Sokszor kitaszított voltam, nem kívánt idegen, Amint közeledni próbáltam mindenkinek dolga
Ott legbelül oly megtört vagyok Akár egy bús vándor a fűzfa lombjai alatt, A világnak sorsa az én sorstalanságom Mely kínoz,kifoszt és szétszaggat. Egy
Képzeletem szárnyai elrepítenek minduntalan több különböző világba, Mindben kitartóan kereslek téged kedves Édesanyám, de mind hiába. Végignézve minden sort, ami eddig életem könyvében íródott,
A gyász, mi légüres teret hagyott gyermeki szívemben, Most éktelen hullámokat vet s testem sodródik, tehetetlen. Úgy érzem, levegőt nem kapok, immár a hullámok
Múzsám maradsz Más nem lehetsz Meg nem kaphatsz Mert mást szeretsz Feléd megyek Messziről kerüllek Sötét lehet A víz, mibe merülgetsz Tó tükrében
Perzseled bőröm, ahogy végigjár a szemed. Tudom, ha hozzám érsz, merre visz majd kezed. Lélegzeted nyakamon, lágyan, forrón megremeg. Szikrákat lobbant bennem, minden rebbenet. A
Március földjén gyökeret vet a reményteli szabadság. Nem elég ma toll, se tinta, se papír – kardot ránt ma a világ. Szó voltam eddig –
Halászné Magyar Márta Aggodalom 2026.02.24. Fojtogat aggodalom szoros lánca, hiába titkolom én ezt rejteken, tudják rólam, ez nem csak sejtelem, ilyen vagyok, nem
S akkor csönd lett, mintegy félórára. Lelkem csöndje ez. Nincs egy pisszenés, halandó árnyék, Kifacsart, néma könnyeket, S tátogott jajszót rebeg az őszi szél. S
Rózsa nyílik a parton, folyót díszíti tükörképe, Nem az övé, a múlandó világ süvítő szele. Mely fújja ide-oda, gyökerét kitépni nem tudja, Mert nem e
Nem mondtam, hogy meghalok. Csak azt, hogy amikor eltemetnek, legyen rajtatok zöld. Ez fontosabb volt. Azért zöld, mert a fekete föld nem szín, hanem állapot.
Hol a tavasz az élet reneszánszát örökül adja, Duna hajlékába nádas pihen télen nyáron rajta. Ismerem minden hullám, kedves mozgását, Itt leltem meg a létezés
Vár egy másik világ… Vár egy másik világ… Lassan indulok… A földi létnek, most hátat fordítok. Ne sírj miattam! A béke, mi vár.
Helló Bánat! Táncolnál velem, kedvesem?Fogd át a derekam, szorítsd meg rendesen.Csak Magány ül egyedül a sarokba,Szegényt megszólítani, senki nem akarja.Mond, Bánat, felkérnéd Őt is egy
Közös poklot élünk ketten, ez erős, A seb ugyanolyan, a lelkünk ugyanúgy esős. Kéz út ágazik, de egy fájdalom találkozik. Letörték a madár szárnyát, megsérült,
Ez egy régebbi vers. Próbáltam azt megfogalmazni, hogy valakivel nem lehetünk együtt, a képzeletünkben és az álmainkban együtt vagyunk. Viszont, itt van egy kis pozitívum:
Halászné Magyar Márta Január elsején Hó hullott, most nem az eső zuhog, Napfény még kissé halovány, sápatag, zengenek az újévi kórusok, szilveszteréj fényei még
Sisa Richárd: Kopogó cipők a hóban A táj puha csendjét kettő alak zúzta szét. Egy fiú és egy lány lépkedett egymás mellett, miközben lábaik a fehér hó dunyháján nyomokat hagytak. . Mindenki
