Alkotók

 Itt megismerheted aktív alkotóinkat.
A kiválasztott profilképre kattintva olvashatod bemutatkozásukat, alkotásaikat.

Amennyiben Te is szeretnél alkotóközösségünk tagja lenni, jelentkezz a szerkesztőknél e-mail-ben.
(Első lépésként küldd be néhány versed vagy rövidprózád.)

Bemutatkozás :
Technikai adminisztrátor
Telefonszám: :
06 30 959 0035
Bemutatkozás :
Ács Tamás vagyok. 1979. március 1-jén születtem. Özvegy vagyok, két csodálatos gyermekemmel élek Budapest 21. kerületében. 2022 óta a törvényes és jogfolytonos Vitézi Rend tagja vagyok. 2023 óta a Krúdy Irodalmi Kör tagja. Verseket, novellákat alkotok, főként magam és gyermekeim kedvére.
Bemutatkozás :
Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, alkotótársaimnak, hogy része lehetek e közösségnek, amelynek nagy örömmel lettem tagja. Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
Bemutatkozás :
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól...
Bemutatkozás :
Andók Veronika vagyok, 1975-ben születtem Kazincbarcikán. Nekézsenyben, a Bükki Hegyhát egy gyönyörű szegletén egy csodaszép, erdőkkel körülvett kedves kis falucskában élek a családommal. Gyermekkoromtól kezdve írok verseket és az évek folyamán több gyermekversemet megjelentette a Tóth Könyvkiadó különböző antológiáiban, a Dörmögő Dömötör, a Tappancs, a Dió magazin lapjain találkozhattak vele...
Bemutatkozás :
Juhász Anikó Három meghatározó város van az életemben: Budapest, Kecskemét, Szeged. Mindegyikben otthon is vagyok, s megtapasztaltam az idegenség érzetét is. Vagy azért, mert túl korán el kellett jönnöm,  vagy mert a város perifériájára szorultam, vagy mert felnőttként érkeztem oda, s hiányoztak a gyermekkor tartólécei. Feszültség, zárkózottság – ugyanakkor sokfelé,...
Bemutatkozás :
Méry Anne az Irodalmi Rádió szerzője. Foglalkozásom jogász, 31 éve vagyok a pályán. A Miskolci Egyetemen szereztem meg doktori oklevelem, és Budapesten szakvizsgáztam. Házasságom „egyidős” a hivatásommal, ugyanis az utolsó egyetemi évek alatt házasodtunk össze. Férjem üzletember, teljesen más gondolkodással, elvekkel és szemlélettel. Két fantasztikus gyermekem van: a fiam meteorológus,...
Bemutatkozás :
Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek....
Bemutatkozás :
Árvai János vagyok. Az írói álnevem csak a fantasy műfajokban használom elválasztva azt az egyéb műfajoktól, hiszen mint mindennek ennek is megvan a maga története. Á.M. Jánosként találkozhatnak velem a kedves olvasók. De vajon miért? Ezt máshol megírták már… Ebben a világban Miskolcon születtem, és jelenleg vidéken élek, de a...
Bemutatkozás :
Szavakkal dolgozom. Építek belőlük, szövögetem őket, javítgatom, ha nem találok megfelelőt, létrehozok egy újat, meglévő szövegeket bontok szét, s kiszórva a felesleget, újjáalkotom. Gyerekekkel is dolgozom. Csiszolgatom, kapcsolatba hozom őket egymással - és a szavakkal is. B. Hargitai Margaréta vagyok, négy gyermekes édesanya, magyartanár - már 28 éve, újabban kezdő...
Bemutatkozás :
"Mindegyik történet egy láng a szívemben, és az a szív fekete lángban ég."
Bemutatkozás :
1971-ben születtem. Budapesten élek. Gyerekkoromban és fiatal felnőtt koromban is írtam meséket, történeteket, meghökkentő versikéket. A covid-időszak alatt újraindult ez a szenvedély, az azt megelőző évtizedekben csak olvasóként volt közöm az irodalomhoz. Kedvenceim pl. : Nabokov, Kafka, Móricz, Tar Sándor, Tóth Krisztina… teljesen eltérő stílusú alkotók; szerencsére a házamtól néhány...
Bemutatkozás :
Balla Adrienn vagyok, Taksonyban élek férjemmel. Építőmérnökként végeztem jelenleg is kivitelezésben dolgozom. Kedvelt időtöltéseim közül kiemelném a kertészkedést, horgászást, olvasást és az amigurumi horgolást. Gyerekkorom óta foglalkoztat az írás. Verseimnél főbb szempont a pozitív gondolkodás, akkor is, ha épp nem minden gyönyörű.
Bemutatkozás :
Baló Melinda az Irodalmi Rádió szerzője. Balóné Agg Melinda vagyok. Meséimet, verseimet Baló Melinda néven írom. Zala megyében, egy kisvárosban, Pacsán élek. Postaforgalmi Szakközépiskolában érettségiztem Vasváron, 1994-ben. 2003-ban megszületett egyetlen gyermekem, egy kisfiú. Az azt követő években kerültem közelebbi kapcsolatba a mesék világával. Ekkor kezdtem el meséket és gyerekverseket írni....
Bemutatkozás :
1969. november 29-én születtem, Budapesten. Közel 30 éve a közszférában dolgozom, Szabadidőmben szívesen sportolok, emellett természetesen nagy szerelem az irodalom is. Nagy hatással voltak rám többek között az amerikai "zsidó szentháromság": Bernard Malamoud, Saul Bellow, Philip Roth regényei. De említhetném Robert Merle, Garcia Marquez, Moravia, Passuth László, Szabó Magda nevét...
Bemutatkozás :
Bánlaky László vagyok. 1932-ben születtem, Székesfehérváron. Szüleim nem voltak gazdagok, de módos polgárnak számítottak. Gondtalan, vidám gyermekkorom volt. A jólétnek 1945-ben vége szakadt, megtanultam a nélkülözést is. 1951-ben érettségiztem Nagykanizsán, utána szüleimmel pesti polgárok lettünk. A Pedagógiai Főiskolán matematika-kémia/fizika szakot végeztem. Tanárként dolgoztam, majd iskolaigazgatóként, 2001-ig. Akkor, 48 munkában töltött...
Bemutatkozás :
Gyere közelebb... csak egy pillanatra. Írok, mert olcsóbb, mint pszichológushoz járni. 😀 Na, jó, most komolyabban: 2017 óta írom le azokat a gondolatokat, amik nem férnek el egy csetablakban. Szerelem, szeretet, önismeret, néha egy kis természet – meg minden, amit az ember az éjszaka közepén hajlamos túlkomplikálni. Néha rímes, néha...
Bemutatkozás :
Bárdy Barnabás vagyok, Budapesten születtem 2008-ban, és már egészen kicsi koromtól kezdve vonzott minden, ami kreatív kifejezés. 2020-ban valami kattant bennem – és nemcsak azért, mert a világ is nagy fordulatot vett –, így komolyabban belevetettem magam a történet- és versírásba. Azóta nem csak papíron, de fejben is folyamatosan szőttem...
Bemutatkozás :
Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az...
Bemutatkozás :
73 éves vagyok. Hogy ez dicsekvés vagy sirám, döntse el, aki tudja és akarja. Tény, hogy a statisztikák szerint mostanában egyre kevesebben vagyunk volt középkorú és volt középvezető, nős, kétgyermekes ún. értelmiségiek, akik el tudjuk mondani magunkról, hogy igenis, 73 (azaz hetvenhárom) éves vagyok. Mivelhogy a halottak nem tudnak(?) beszélni....
Bemutatkozás :
Bartók Julianna az Irodalmi Rádió szerzője. Életem java részét (a gyerekkort leszámítva) műszaki területen töltöttem. Vegyipari szakközépiskolába és vízügyi főiskolára jártam, később az építőiparban és a környezetvédelemben dolgoztam. De… mindig is nagyon érdekelt az irodalom, ami sok-sok éven át permanens olvasásban, kisebb újságok, kiadványok szerkesztésében, az internet megjelenésével pedig intenzív...
Bemutatkozás :
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 20 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani....
Bemutatkozás :
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig....
Bemutatkozás :
Sylvia Benczik vagyok. Máig emlékszem arra a napra, 16 éves voltam akkor, amikor bátorságot merítve előző írásaimból, elkezdtem írni az első regényemet. Kavargó gondolataim kitörni készültek szűkre szabott külső világomból és szépen, lassan összefüggő történetté formálódtak. Érdekes és izgalmas érzés volt alkotni, az alkotás öröme azóta is, sok-sok éve velem...
Bemutatkozás :
Benedek Erzsébet az Irodalmi Rádió szerzője. Benedek Erzsébet néven születtem Miskolcon, iparos családból. Szinte egész életemet Miskolcon étem. 2018-ban költöztem Budapestre, gyermekeimhez.Az irodalom és vers szeretete mindig életem része volt. Írással csak nyugdíjas koromban kezdtem intenzíven foglalkozni. Igaz, már gyermekként is leírogattam, ami gondolataimban megfogant, de csak saját magamnak. Folyamatosan,...
Bemutatkozás :
Benyó Attila vagyok 1987-ben születtem, jelen pillanatban is Békés megyében élek Csorváson! Voltak már próbálkozásaim az írás terén pár évvel ezelőtt is de ennyire intenzíven 2024 áprilisa óta kezdtem bele! Nem bántam meg! Szeretek írni és tudom hogy még van hova fejlődnöm és a hibákat kijavítani! De tanulékony vagyok és...
Bemutatkozás :
A nevem Bera Irén. Baján születtem 1957. május 25-én. Három csodálatos gyermekem van. Neveléstudomány szakos bölcsész vagyok. Gyerekkoromban Arany János balladái, majd József Attila és Radnóti Miklós versei kerültek lelkemhez közel. 10 éves voltam, amikor az első versemet írtam. Mivel bátorítást nem kaptam, csak magamnak írtam lélekcseppjeimet, melyeket már senkinek...
Bemutatkozás :
Berecz Klaudia vagyok, 2007. április 26-án születtem Budapesten és jelenleg is a fővárosban élek. Jelenleg színművészeti szakgimnáziumban tanulok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Irodalmi Rádió tagja lehetek, köszönöm! Az írás mindig is fontos része volt az életemnek. Egyfajta menekülés is számomra ahol kiadhatom magamból az örömöt és a bánatot is...
Bemutatkozás :
1960-ban születtem Egerben. Ott végeztem el tanulmányaimat is és 1997-ban az egri tanárképző főiskolán megszereztem a diplomám mint történelem szakos tanár és népművelő. Néhány év múlva a nyíregyházi főiskolán elvégeztem a könyvtár szakot is, majd könyvtárosként dolgoztam azon a főiskolán, ahol a tanári diplomát szereztem meg korábban. 1997-ben az USA-ba...
Bemutatkozás :
Hogy ki vagyok? Magamról csak ezt mondhatom: Én vagyok az anyám egyik szeme fénye, az apám mini lánya, a nővérem idegesítő húgocskája, a nagyszüleim cserfes unokája. Én vagyok a tanáraim okos növendéke, a munkahelyem dolgos, de nagyszájú munkaereje. Én vagyok a barátaim titkainak tudója, ellenfeleim kemény bírálója. Én vagyok a...
Bemutatkozás :
Birgés-Tóth Mónika vagyok. 1982.május 11-én születtem Kerepestarcsán. 3 éves koromban nevelőszülőkhöz kerültem, s mindaddig velük éltem, míg el nem indultam a saját utamon. A helyi Tanítóképző Főiskolán magyar műveltségi területen szereztem meg első diplomámat, majd család és munka mellett tavaly nyáron végeztem Egerben középiskolai magyartanár szakon. Jászboldogházán dolgozok immár 11.éve,...
Bemutatkozás :
Birinyi T. Rebeka az Irodalmi Rádió szerzője. Életem huszonkét évének több mint a felét az irodalom utálásával töltöttem. Az olvasást unalmasnak, időpocsékolásnak tartottam. Egy épkézláb mondatot sem tudtam leírni. (┬┬﹏┬┬) Középiskolai irodalomtanárom nyitotta fel a szemem az irodalom szépsége felé. És rájöttem, jó dolog az olvasás. A képzelet miatt. Egy...
Bemutatkozás :
Bodolai Anna vagyok, Miskolcon élek és dolgozom. A hétköznapokban műszaki területen mozgok, szabadidőmben pedig alkotok. Gyerekkoromban nem szerettem a klasszikus meséket, így édesanyám a mondókák és versikék világába kalauzolt el, ahol lenyűgözőnek találtam a rímek kifejező erejét és végtelen tárházát. Nagy hatással volt rám, és a mai napig is, Gazdag...
Bemutatkozás :
Bognár Mária az Irodalmi Rádió szerzője Bognár Marcsi, egy magyar szakos tanító vagyok. Régóta foglalkozom írással, de eddig még nem próbálkoztam a publikálással. Most, a hét hónapos kislányom születése óta több, ötletesebb gondolatokat tudok rögzíteni. Kedvencem a meseírás, amiket magam illusztrálok. Tanulmányt, riportot, emlékezéseket készítettem. Jelenleg kettő könyvemet szeretném kiadatni....
Bemutatkozás :
Nagy megtiszteltetés, hogy az Irodalmi Rádió felvett a szerzői közé. Műveimet elsősorban dalszövegnek szánom. Nagy álmom, hogy valaki olvassa, és meglátja bennük a dalt. Én adnám a szöveg tagolását (ütemezését), valaki más a zenei hangulatot. Tudom, mesterséges intelligenciával ez ma már könnyen megvalósítható lenne, de én nem szeretném, ha az...
Bemutatkozás :
Mióta hét évesen megtanultam a betűvetés művészetét, attól fogva szakadatlanul foglalkozom történeteim leírásával. Akkoriban a cicáimról írtam tanulságos történeteket, azóta viszont komolyabb témák felé húz a szívem. Az ihlet és a szorgalom azóta is kitart és mint az szekrényeim, úgy az elmém is történetekkel van tele.
Bemutatkozás :
1973. április 26-án láttam meg a napvilágot Szegeden, Nacsa Enikő néven. Születésemtől kezdve nagy hatással volt rám a zene és az irodalom. Felmenőim között (Nagyapám, Dédnagyapám) festőművészek szerepelnek, akiknek a képei vesznek körül otthonomban és minden nap csodálattal töltenek el. Korán kitűnt, hogy a rajzoláshoz nincs tehetségem és ez inspirált...
Bemutatkozás :
Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek,...
Bemutatkozás :
Borbély Laura vagyok. Erdélyben születtem, jelenleg Gyömrőn élek a családommal. Nevelőszülőként dolgozom. Írogatni viccből kezdtem, ami lassacskán a hobbimmá nőtte ki magát. Szeretem hallatni a hangom, ennek eszközéül választottam a „költészetet”, mert úgy érzem a verseken keresztül tudom a legjobban kifejezni magam. Ezek néha megosztóak, de engem nem zavar, sőt...
Bemutatkozás :
Borján Márta vagyok, általános iskolai magyartanár és fejlesztő pedagógus. Székesfehérvár mellett egy kis faluban, Kőszárhegyen élek. Mindig nagyon szerettem a meséket, a verses meséket. Kisunokám érkezésekor kezdtem el verses meséket írni, és azóta is folyamatosan születnek kis történeteim, melyek többsége verses formájú, de már néhány prózai történet is szerepel közöttük....
Bemutatkozás :
Budai Mónika az Irodalmi Rádió szerzője Budai Móni vagyok. Budapesten élek. Kertészmérnök és bérszámfejtő a végzettségem és mint bérszámfejtő referens dolgozom.Nagyon szeretem a verseket, főleg a haikukat. Nemrég kezdtem el próbálkozni a haiku írással és tanulással.
Bemutatkozás :
Budavári-Bókkon Andrea vagyok, de sokan csak “Bókkon Andi”-ként ismernek. 🙂 Az Irodalmi Rádió által kiadott antológiák közül a Rókaerdő c. kötetbe került be először az írásom, majd a karácsonyi pályázat próza kategóriáját sikerült megnyernem 2022-ben egy régi történettel. A novellám a Meleg szívek c. antológiában olvasható. Ezen kívül még a...
Bemutatkozás :
Buday Anikó az Irodalmi Rádió szerzője. 1955-ben születtem Zsámbékon, ma is itt élek ebben a csodálatos fekvésű gyönyörű városban. Szociális nővérként dolgozom, munkám sokszor elszólít itthonról, ilyenkor az írás tölti ki a család hiányát. Novellaírással kezdtem, a versírás később társult a novellaírás mellé. Apevával, mint versformával, nem olyan régen találkoztam....
Bemutatkozás :
Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen...
Bemutatkozás :
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel...
Bemutatkozás :
Buruli Anita az Irodalmi Rádió szerzője. Már gyerekkoromban is megérintettek a versek. Leemeltem Ady Endre kötetét a polcról, és a költészet beszippantott magába. A mai napig nem csillapodott rajongásom a költemények iránt, bár figyelmem a klasszikusok mellett a kortársak felé is irányul. Korán elkezdtem én is írni, és a szavak...
Bemutatkozás :
Busa Regina vagyok, költő és író, Busa Regina Mária néven publikálok. Főként a költészet világában mozgok, de a prózaírás is közel áll hozzám. Munkáim középpontjában a szerelem áll – annak sokszínűsége, mélysége és árnyalatai. Hiszem, hogy ez az érzés az emberi lélek egyik legmeghatározóbb tapasztalata, ezért verseim és írásaim főként...
Telefonszám: :
06305933384
Bemutatkozás :
Csákány Márta vagyok, Zalaegerszegen születtem 1961-ben. Jelenleg Németországban dolgozom citodiagnosztikai-asszisztensként. Mindig vonzódtam a művészetekhez, az irodalomhoz. Gyerekkorom óta szívesen olvasok. 2024 januárjában kezdtem el én magam is írni. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok és itt is próbálgathatom a szárnyaimat.
Bemutatkozás :
1990 Luca-napján születtem. Gyermekkoromat a festői Bakonyjákón töltöttem. A természet közelsége, a falusi élet csendje meghatározó volt számomra. Gyerekként még megtapasztalhattam egy eltünőben lévő világ apró csodáit. Már gyerekként is vonzódtam az irodalomhoz és a művészetekhez – szerettem figyelni az embereket, hallgatni a történeteiket. Középiskolai éveimet egy zeneművészeti szakközépiskolában töltöttem,...
Telefonszám: :
06 30/941 21 02
Bemutatkozás :
Csép Rózsika a nevem, az Irodalmi Rádió blogszerzője vagyok. Erdélybe nyúlnak vissza gyökereim, Tordaszentmihályon születtem 1957 január 12-én. Szülőfalumban szívtam magamba a vidéki élet aranytálcán kínálta szépségeit, hagyományait, az Aranyosszék bölcsőjében. Óvodapedagógus képesítést szereztem Nagyenyeden. Irodalomszeretetemet az erdélyi általános iskolai tanáromnak és az akkori helybéli református lelkészünknek köszönhetem, akik terelgettek...
Bemutatkozás :
Cserepka István az Irodalmi Rádió szerzője. Erdőkertesen láttam meg a napvilágot, 1959. augusztus 23-án, harmadik gyermekként, a Cserepka családban, Istvánnak kereszteltek. Édesanyám szeretettel, édesapám mesteri gondviseléssel tanította fiú gyermekeit. Szakközépiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem el. A kedves iskola magyar irodalom szakos tanárai, megismertették velem a vers elemzés rejtelmeit. Verseim játékos rímei,...
Bemutatkozás :
Csorba Viktória az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenegynéhány éves lehettem, amikor először papírra vetettem kezdetleges írásaimat. Mint hogy Fekete István regényein nevelkedtem, kiskamasz fejjel főként állatokról szóló versek szaladtak ki a tollamból. Kicsivel később iskolai feladványok kapcsán készült néhány kezdetleges novella… szigorúan gyerek fantáziára alapozva. A lázadó tizenéves korszak főként baráti...
Bemutatkozás :
Szeretem a szavakat. Inkább írásban, mint szóban. Ifjú koromban is, inkább eltáncoltam volna, minthogy elmondjam. Írni hasonló élmény számomra, mint megkomponálni a színeket, a díszítéseket, egy színpadi táncjelmezen. Megtalálni viselője egyéniségéhez, a leginkább illőt. Imádom a szavak hangulatát. Amikor minden szinonimának kicsit más az íze, ha leheletnyit is, de más...
Bemutatkozás :
Cziráki-Maczák Emike vagyok. 1991-ben születtem, Zrenjaninban, Szerbiában. A szüleimmel 1994-ben költöztünk Vajdaságból Magyarországra. Jelenleg Szegeden lakom a férjemmel, és egy multinacionális cégnél dolgozom. Az irodalom mindig is sokat jelentett nekem, gyerekkorom óta szeretek olvasni, és leginkább prózai műveket alkotni. Hosszú ideig csak a fióknak írtam, de aztán megszületett bennem az...
Bemutatkozás :
Üdvözöllek. Czirják Tiborné Móra Gyöngyi vagyok. 1962. január 1-én születtem Makón, a hagyma városában. Első gyerekként érkeztem egy földműves családba. Az iskolai tanulmányaimat a helyi Bajza József Általános Iskola, majd a József Attila Gimnázium tanítványaként végeztem. Már az első osztály megkezdése előtt lenyűgözött a betűk, a tollak, ceruzák varázslatos világa....
Bemutatkozás :
1992. szeptember 25-én születtem Szolnokon. Már általános iskolában a Teátrum művészeti iskola tagja voltam. A versek szeretete ekkor kezdődött. Már ekkor szavaló versenyekre jártam, de a középiskola jöttével ezek véget értek. Középiskolát Tiszafüreden kezdtem a Hámori András Szakközép Iskola Rendvédelmi szakán. Ezután tanulmányaimat boltvezetőként folytattam. Tanulmányaim befejeztével visszakerültem Szolnokra ahol...
Telefonszám: :
06-70/622-0146
Bemutatkozás :
Dávid Dóra vagyok, 18 éves. Szlovákiában élek, és magyar gimnáziumba járok. Néhány éve foglalkozom komolyabb szinten az írással. Vannak verseim, de a próza kategóriában otthonosabban érzem magam. Rövidke novellákat írok leggyakrabban. Szeretem az irodalmat és a magyar nyelvet, és igyekszem részt venni az ezzel kapcsolatos versenyeken is. Nagyon örülök a...
Bemutatkozás :
Hogy miért írok verseket? Mert kiírhatom magamból a gondolataimon túl az érzéseimet is. Deák Ádámnak hívnak, 22 éves vagyok, jelenleg Debrecenben élek. Már gyermekkoromban felébredt bennem a költészet iránti érdeklődés, amely azóta sem hagyott alább. Fogadjátok sok szeretettel hosszabb-rövidebb, olykor jobb, máskor idétlenebb költeményeimet. Örülök, hogy a közösség tagja lehetek!
Bemutatkozás :
Demeter Monika vagyok, okleveles vegyészként gyógyszerfejlesztési területen dolgoztam negyven évig Debrecenben, ahol születtem és ahol a Tóth Árpád Gimnáziumba és a Kossuth Lajos Tudományegyetemre jártam. Két gyerekem, négy unokám, és a férjem a legfontosabb szereplői az életemnek. Régóta szeretek írni, de kevés alkalom és idő adódott erre nekem. 2023 januárjában...
Bemutatkozás :
1959. augusztus 7-én születtem Budapesten. Már egész fiatalon kezdtem verseket írni. Családommal Hűvösvölgyben éltem, és a közelben lévő Remete Szurdokban gyakran töltöttem időmet. E hely ihletett meg, és sarkallt a versírásra. Szeretem a természetet, és ezen keresztül írom meg saját megélt érzéseimet, gondolataimat. Felnőttként a természet kutatásával foglalkoztam az ELTE...
Bemutatkozás :
Én csak egy egyszerű ember-költő vagyok, talán három idézet az, ami legjobban leír engem: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti vagy romlásba viszi” Lukács evangéliuma 9:25 „Bárkié is a dicsőség, / A hazáé a haszon!” Petőfi Sándor – Márciusi ifjak „Nem voltam jobb,...
Bemutatkozás :
Domokos Dominika vagyok, partoktól távoleső – a „magyar tengertől” minden bizonnyal – kis községből vettem nyakamba a nagyvilágot és költöztem fel Pestre. Azóta már eltelt majdnem három hónap és már majdnem úgy érzem, félig pesti vagyok. Ha ismerkednénk azt mondanám, kék, a hamburger, olvasok, írok, rajzolok. – azaz a kedvenc...
Bemutatkozás :
Dugonics András irodalmi díjas író. Amióta megtanultam olvasni, nem tudok könyvek nélkül létezni. Gyermekkoromban nagy hatással voltak rám a kalandos és tudományos-fantasztikus regények, valamint a Magyar Rádió Szíriusz kapitány kalandjairól szóló fantasztikus hangjáték sorozatai. A nyári szünetben ezeket felvettem magnókazira, és rommá hallgattam a walkman-en este a takaró alatt lapulva. Vöröskeresztes...
Bemutatkozás :
  Dr. Széll Enikő vagyok, 1968-ban születtem Debrecenben, ahol tanulmányaimat és gyógyító, gyermekorvosi tevékenységet folytattam, majd több éves Amerikai Egyesült Államokbeli kitérőt követően, 2007-óta Budapesten élek két gyermekemmel, férjemmel és a családom szerves részét képező négylábúakkal. Jogász diplomám megszerzését követően, a napi munkám során orvosi és jogi ismereteimet ötvözöm, immáron...
Bemutatkozás :
Dudás Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Régen, 1963-ban születtem. Nyelvszakos tanár vagyok, egész életem a tanítással és tanulással telik. Szerencsére a nyelv és az irodalom szorosan összekapcsolódik, így a two in one csomagban nem csak a nyelvtan, a kiejtés, a szókincs stb. van jelen, hanem a tanított/tanult nyelvek gyönyörűséges irodalma...
Bemutatkozás :
Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a...
Bemutatkozás :
Szabó Edit Irma az Irodalmi Rádió szerzője. Boltizárné Szabó Edit vagyok, írói néven Szabó Edit Irma.Gyulán születtem, Sarkadon élek a családommal.Hivatásom óvodapedagógus, jelenleg óvodavezetőként dolgozom egy kis községben.Néha csak játszom a szavakkal, az összecsengő rímekkel, a vers zeneiségével.A gyermekverseim mutatói a játékosság, és a humor. Ritkán írok, de olyankor a...
Bemutatkozás :
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után...
Telefonszám: :
+36-20-310-4096
Bemutatkozás :
Éginé Szederkényi Edina vagyok. Sokan Égi Edina néven ismernek, ezen a néven írom verseimet, meséimet és novelláimat. Már gyermekkoromban magukkal ragadtak a verses mesék, amelyeket ma is szívesen írok. Szeretem a természet közelségét, a harmóniát, a zenét, és az állatokat, melyek általában alkotásaimban is megjelennek.
Bemutatkozás :
Elek Andrea az Irodalmi Rádió szerzője. Egerben születtem 1984-ben, majd a középiskola elvégzése után Debrecenbe mentem tanulni. A diploma megszerzése után ismét Egerben kerestem, és hosszú idő után találtam is állást egy kollégium nevelőtanáraként, majd gyermekem születése és a válásom után online szerkesztőként új munkahelyet választottam. Már 11-12 éves koromban...
Bemutatkozás :
Éles Anett az Irodalmi Rádió szerzője. Tatabányán születtem, itt is élek. Tízévesen kezdtem el írni, és első verseim közül néhány be is került egy akkori gyermekirodalmi folyóiratba.  A Budapesti Tanítóképző Főiskolán végeztem, és annak idején újságírónak készültem, azonban az életutam másfele kanyarodott el, ezért egy ideig nem is foglalkoztam az...
Bemutatkozás :
Érchegyi Csaba Rudolf az Irodalmi Rádió szezője. 1970. augusztus 22-én születtem Esztergomban. Két testvérem van, egy nővérem és egy öcsém. Gyermekkoromat szülővárosomban töltöttem, ide jártam óvodában és általános iskolába. Korán elkerültem otthonról, tanulmányaimat innentől kezdve már Budapesten végeztem. Mérnök és létesítménygazdálkodó diplomával, továbbá technikusi és szakmai végzettségekkel rendelkezem. Korán lábra...
Bemutatkozás :
Gyermekkorom óta szeretek olvasni, tinikoromban voltak az első szárnypróbálgatásaim, akkor még kevesebb sikerrel. Sok évvel később egy élmény hatására ragadtam billentyűzetet. Azóta részt vettem néhány pályázaton, és műveim több antológiában is szerepelnek. Olvasni és írni is egyaránt szeretek a horror és dráma műfajokban, illetve nagyon szeretem a csattanós végkifejletet, ezért...
Bemutatkozás :
Erlich Renáta vagyok és 1978-ban születtem Siófokon. Egy Siófok melletti kis településen Ádándon nőttem fel. Jelenleg Balatonszabadiban élek a családommal. Nagyon szeretek a Balaton közelében élni. Könyvelőként dolgozom a saját irodámban közel 15 éve. Az élet úgy hozta, hogy a nap nagy részét számok, jogszabályok és határidők között töltöm. Ebben...
Bemutatkozás :
Kovács Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Szakáldon születtem 1941. június 20-án. Négyen voltunk testvérek, én voltam a legkisebb. Az általános iskolát szülőfalumban, a gimnáziumot Miskolcon végeztem. Ezt követően gyógyszerész asszisztensi képesítést szereztem és a Gyógyszertári Központban dolgoztam. 1964-től felvettek az OTP-hez, majd a Pénzügyminisztérium Továbbképző Intézetében tanultam és mérlegképes könyvelői...
Bemutatkozás :
Az első „verseskötetemet” másodikas koromban írtam, kézzel, írólapra, saját rajzokkal illusztrálva, lyukasztóval kilyukasztva, és egy szalaggal összekötve. Azután harmadikas vagy negyedikes koromban szüleim az általam írt meséket néhány példányban „kiadták” (vagyis egy ismerős nyomdásszal elkészíttették), és a tanáraim ezt kapták ajándékba pedagógusnapra. A volt osztályfőnököm szerint soha nem kapott még...
Bemutatkozás :
Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs asszisztensként kezdtem. A körülmények mindig változtak körülöttem, s ezért én is változtam, de az írással kötött házasságom a mai napig tart. 2021-ben jelent meg bemutatkozó könyvem, A Lélek szirmai címmel, magánkiadásban. A közösségi oldalakon...
Bemutatkozás :
Farkas Ilona az Irodalmi Rádió szerzője. Téten születtem 1942-ben. A gimnáziumi érettségi és a főiskola elvégzése után tisztviselőként dolgoztam. Mindig rajongtam a költészetért. Diák koromban több szavalóversenyt nyertem. Versírásra három évvel ezelőtt szántam rá magam. 3 hónap múlva megjelent egy versem a Kisalföld megyei napilapban. Lelkesen folytattam tovább a versírást....
Bemutatkozás :
Farkas Martin Norbert vagyok, magyar irodalom és nyelvészet szakos egyetemi hallgató. A művészet életem jelentős hányadát végigkísérte, és több ágazatban volt szerencsém kipróbálni magam a néptánctól kezdve a színészeten át az amatőr dj-zésig. Az írással kapcsolatos ambícióm először 2018 nyarán lángolt fel bennem, kiélni pedig először 2020-ban nyílt alkalmam. Mint...
Bemutatkozás :
Faust Pintér Lilla az Irodalmi Rádió előadója kétszeres legjobb előadó díjazott A vers néma. Adj neki hangot! A vers könyvben halott. Keltsd életre! Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. (Kosztolányi Dezső)    Jeney András: Lilla-dal Lilla, e név csupa dallam, l-betű tánc, csupa trilla, Éjszínű szellőben hajladozó kecses ív....
Bemutatkozás :
Fazekas Imre Pál (1930-2020) az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2012. cím birtokosa, posztumusz szépirodalmi életműdíjas költőnk. “Félve néztem szét a világban. Mit keresek én ott, ahol az ember fiának van anyja is apja is, és mégis teljesen árva. Talán ennek köszönhetem, hogy hamar szétnéztem a világban. Arra ösztönzött gyermekkorom óta,...
Bemutatkozás :
Kedves Olvasók! Fehér Tímea vagyok, 1995. 08.05-én születtem Kistarcsán. Olyan általános iskolás diák lehettem, amikor elkezdtem írni, akkor még csak apró papírokra ami épp eszembe jutott, ma pedig már több mint kettő éve írok verseket, és aktívan publikálom a saját oldalamra, melyen ophelia_poesia néven vagyok megtalálható. Ez az instagram oldal...
Bemutatkozás :
Fejérvári Sámuel vagyok. 2012 decemberében születtem Solymáron. Jelenleg Pilisszentivánon lakom. 7 és fél éves korom óta írok verseket. A solymári Budapest School Általános Iskolában tanulok. A történetek és egyéb prózák írására fontos motiváció az iskolában a kreatív írás óra. 2022 tavasza óta verseket is zenésítek meg, főként gitáron játszom őket,...
Bemutatkozás :
Fekete Zoltán az Irodalmi Rádió szerzője. Nyugdíjas, magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok. Sajóhídvégen születtem 1935. február 4-én. Szüleim földművesek voltak, 12 kataszter holdon gazdálkodtak. Az elemi iskola négy alsó osztályát Sajóhídvégen végeztem, a négy felsőt (akkor már általános iskolát) Sárospatakon, ahol osztálytársam volt Lázár István, a Kiált patak vára című...
Bemutatkozás :
Jakkel Sándorné, Fekete Virág vagyok. Miskolcon születtem 1956. 05. 03-án. Születésem óta itt élek. Szeretem ezt a várost. "Nevét is virágát is tudom." Először is szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért, hogy az alkotóközösség tagja lehetek. Szívből örülök, mert az első irodalmi sikeremet is az Irodalmi Rádiónak köszönhetem. Mióta megtanultam olvasni...
Bemutatkozás :
Fekete Viktóriának hívnak, 12 éves vagyok, Bökönyben élek. Először 8 éves koromban kezdtem el írni egy kis traktorról, Trakamakáról és barátairól szóló meséket, a kistestvéremnek. A történetet folytattam és már rengeteg mese összegyűlt. Szeretem a könyveket, szabadidőmben sokat olvasok. Nemrég kezdtem el írni történeteket a kutyáimról. Szeretek kedves és vicces...
Bemutatkozás :
Fenes Tibor az Irodalmi Rádió szerzője. Ezt írták rólam, meg egy kicsit én is: 1969-ben Salgótarjánban született, négy évig tanult az egri tanárképző főiskolán, majd Budapestre költözött, és azóta is a fővárosban él. Időközben elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar és történelem szakát is. Fenes Tibor életében együtt jár az...
Bemutatkozás :
Megtiszteltetés, hogy részese lehetek az Irodalmi Rádió közösségének! Ferencz- Csibi Kata vagyok, de magánéletem és az írásaim szétválasztása érdekében írói álnéven publikálom műveim. F. Tatjana néven vagyok jelen több portálon is. 2008-ban születtem Szombathelyen. Nagyjából 6 éve írok verseket, de csak egy-két éve foglalkozom vele komolyabban. Egészen addig nem gondoltam...
Bemutatkozás :
Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót! Fitos-György Évának hívnak, Budapesten élek a családommal. Hálásan köszönöm, hogy tagja lehetek az Irodalmi Rádió alkotóközösségének. Olvasni gyermekkoromtól kezdve nagyon szeretek, mind a mai napig rengeteget olvasok, csak az érdeklődési köröm változott, fejlődött az évtizedek során. Bevallom az iskolai irodalom órákért nem rajongtam anno, bár...
Bemutatkozás :
A szokásos módja minden első találkozásainknak, szerepléseinknek. Szerzőként, íróként udvarias gesztus, cselekvés és tény. Az Olvasó Közönség és az Irodalmi Rádió alkotói közössége, szerkesztői előtt Fodor Ágnes vagyok, szeretettel és tisztelettel üdvözlök Mindenkit Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, a Tisza melletti élhető kisvárosból, Martfűről. Olyan kalappal köszönök, amely a sajátom és azt adhatom...
Bemutatkozás :
Sziasztok! Földi Kingának hívnak. 1984-ben születtem Zalaegerszegen. Amint megtanultam az ABC összes betűjét már papírt és ceruzát ragadtam, így elmondhatom, hogy első mesémet hétévesen írtam. S bár kislány koromat végig kísérte az írás, felnőttként távol sodrottam ettől a pályától. A meséim akkor kerültek újból előtérbe, amikor megszülettek a gyerekeim. A...
Bemutatkozás :
Forrása Katalin vagyok, bármihez is kezdek, a harmóniát keresem benne, a kiegyensúlyozottságot, az örök szépséget. Ketten vagyunk, én és a bennem élő nyitott, a világra csodálkozó, örömteli kisgyerek. Pályafutásom során munkáimat az angol nyelvtudásomnak köszönhettem. Legelőször gimnáziumi tanár voltam, földrajz-angol szakos, a Budakeszi Gimnáziumban három éven át, aztán nemzetközi ügyintéző,...
Bemutatkozás :
Fuchs Izabella az Irodalmi Rádió szerzője. “Tudom, – annak ellenére, hogy néhány versem és írásom megjelent újságban és irodalmi folyóiratokban, volt velem beszélgetés a rádióban és a televízióban, és ott elhangzott versem is, sőt, megjelent már két önálló kötetem, mégis műkedvelő író vagyok. Nem “művészi értéke” miatt tartom fontosnak az...
Bemutatkozás :
Születtem 74 szeptemberében, Szombathelyen. Kis iskolásként kerültem először barátságba az írással a mesék világán keresztül. Onnan az út másfele terelődött, teljesen elfeledve azt a világot, ami a képzeletnek nem szab határokat. Hosszú idő telt el mire újra írásra adtam a fejem és kezem. Kolléganőknek írt szülinapi versek után szántam el...
Bemutatkozás :
G. Nagy Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Mint tudjuk az életünk útján mindig változunk. Jelenleg ez vagyok én, röviden:"Nagymamaként, mégis teljes vitalitással élem az életem. Erőm a tengerrel mérhető, a jövőbe vetett hitem óceánnyi, szeretetem végtelen. Egy 10 éves Csillagszemű, egy 7 éves Kópé, egy 5 éves Pillangó és egy...
Bemutatkozás :
Gábor Fruzsina vagyok, jelenleg Budapesten élek és alkotok. Olvasni, verseket olvasni mindig szerettem, kedvenc költőim verses köteteit szívesen kézbe veszem, örömmel és megnyugvással töltenek el. Jómagam néhány évvel ezelőtt kezdtem írni, meséket, magamnak, örömmel, szeretettel. Műveimet egy-egy fejezettel mindig megtoldom, néha rajzokat is készítek hozzájuk. Ötleteim, amikre a tőlem telhető...
Bemutatkozás :
Most elmondom, ki vagyok. Az első nap : Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem voltam senkinek, nem voltam senkinek. A második nap: Születtem. A harmadik nap: Elvegyültem. A negyedik nap: Kiváltam. Az ötödik nap: A Hortobágy poétája voltam. A tragédia. Hasadt kárpit mögé parancsolt névtelen faragó....
Bemutatkozás :
Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a gyermekek teljes személyiségfejlesztését, a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül...
Bemutatkozás :
Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam....
Bemutatkozás :
Gáthy Emőke az Irodalmi Rádió szerzője. “Nevem hivatalosan Bihary Zsoltné; barátaimnak Emőke, három fiamnak anyu, két nagyobbik unokámnak nagymama, a legkisebbnek MM, azaz Emem. Életem egyszerre egyszerű és bonyolult. Megszülettem, tanultam, aztán magam is tanítottam. Harmincnyolc esztendeig orosz és francia nyelvet ugyanabban a fővárosi középiskolában. Bonyolulttá bizonyos szövevényes kapcsolatok teszik,...
Bemutatkozás :
Debrecenben születtem 1965-ben. A város elit iskoláiban pallérozódtam, de nem pallér, hanem orvos lettem 1990-ben. Bár lehettem volna oktató, maradhattam volna a Debreceni Orvostudományi Egyetem pályakezdője, az élet langyos hullámai egy vélt(?) volt szerelem szele szárnyán Sopronban vetettek partra. A szomorú, vizes síkon töltött idő után, a semmi ága előtt...
Telefonszám: :
20 9658424
Bemutatkozás :
Gora Patríciának hívnak, 19 éves vagyok és Szegeden élek. Van egy alap betegségem ami miatt kerekesszékes vagyok és ezért más szemmel nézem a világot. Valószínűleg emiatt fordultam az íráshoz is. Már kiskorom óta írok kis verseket vagy történeteket viszont csak most kezdtem el nyitogatni a szárnyaimat, pályázatokra jelentkezni és sikert...
Bemutatkozás :
Kedves Olvasó! Gránicz Éva vagyok. Siófokon élek és itt is születtem 1966-ban. A verseket kicsi korom óta szeretem. Mindig előnyben részesítettem azokat minden más irodalmi alkotással szemben. Versírói próbálkozásaim voltak fiatal koromban is, írtam pár soros rímeket, filozófikus gondolatokat. Ekkor még magamnak. Két nagy szerelmem van, a versek és a...
Bemutatkozás :
Gudmon Erika vagyok. 1978-ban születtem Budapesten, gyermekkoromat Ócsán töltöttem. 2007 óta élek Siklóson férjemmel és két gyermekemmel, ahol stúdiómban rekreációs sportfoglalkozásokat valamint női köröket vezetek. Írásaimat legtöbbször az élet adta történetek inspirálják. Ezek fodrozódnak, alakulnak, színesednek bennem, majd születnek újjá novelláim formájában, hogy aztán tovább dolgozhassanak az őket befogadókban. 2023-ban...
Bemutatkozás :
Gulás Nóra vagyok. 2007-ben születtem és Maglódon élek. Művészi utam induló pontja egy házi feladat volt, verset kellet írjak az állatokról. Ámbár rákényszerültem az írásra, még akkor is élveztem. 2017 óta rendszeresen veszek tollat a kezembe és írom le gondolataim/ érzéseim. Pályázati részvételeimen mindig kiemelték verseim amely nagy löketet adott...
Telefonszám: :
06203751400
Bemutatkozás :
A nevem Gurzó Györgyné, született Laczkó Hajnalka Ágnes. A békési szülőotthonban láttam meg a napvilágot 1958. március 7-én, kései, már nem is várt gyermekként, a szüleim nagy örömére. Édesapám telekkönyvi előadó volt, az édesanyám a családunkról gondoskodott. Büszke vagyok erdélyi gyökereimre, székely származásomra, hiszen az anyukám Temesváron, az apukám Brassón...
Bemutatkozás :
Guti Csaba az Irodalmi Rádió szerzője. 1982-ben születtem Debrecenben. Életem nagy részét a Hajdúságban töltöttem, majd immáron tíz éve Dabasra költöztem, és véglegesen letelepedtem. Az olvasás nagy szenvedélyem volt gyerekkorom óta. Mindig is úgy gondoltam, hogy a könyv jó útitárs, így akárhová mentem, soha nem maradt el mellőlem az aktuális...
Bemutatkozás :
Gy. Szita Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. “Pár mondatban hogy írjam le hetven év történéseit? Gyermekkoromat a II. Világháború fémjelezte, kamaszkoromat a diktatúra, majd a jövőbe vetett reménység. Verseimet hétéves koromtól leírtam, előtte csak szavaltam azokat. A kort, amiben éltem, érzelmeimen átszűrve rögzítettem, és verseim olyanok voltak, mint az évek,...
Bemutatkozás :
Gyurkó Mónika vagyok, nincs írói múltam, bár a szépirodalomhoz mindig is vonzódtam. Márai Sándor, Szabó Magda, Milan Kundera és Gabriel Garcia Márquez könyveken nőttem fel. Fél éve, egyszerűen kifakadt belőlem egy regény, amin jelenleg is dolgozom. Így kerültem kapcsolatba a vers és novella írással, melyekre gyakorlatként tekintettem, néhány hónap alatt,...
Bemutatkozás :
H. Szabó Klári az Irodalmi Rádió szerzője. Fő hivatásom szerint középiskolai matematikatanár vagyok, különös érdeklődéssel a geometria és az építészet iránt. Szülővárosom, Eger nagy múltú gimnáziumában elsősorban a reál munkaközösséget erősítem tehát. „Mellesleg” ének-zene-tanárként, és a végletekig megújulni vágyó kreatív lélekként, ha kell, műsorokat szervezek, dekorációkat alkotok, ha kell nem...
Bemutatkozás :
Köszöntelek, kedves Olvasó! Hiszem, hogy minden sorban ott dobban egy darab az emberből – néha mosolyban, néha könnyben. Az írás számomra párbeszéd: magammal, a világgal és azokkal, akik olvasnak. A vers útitárs a csendben, kérdés egy válasz előtt, néha maga a válasz is. Nem tökéletességet keresek, hanem őszinte pillanatokat –...
Bemutatkozás :
Az Irodalmi Rádió szerzője. Kapcsolatom az irodalommal születésem óta tart, mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanár anya gyerekeként nőttem fel. Gyakran hallottam gyerekként, unalmasabb óráimban: – Miért nem olvasol inkább? Ülj le és olvass! Mivel jó gyerek voltam, olvastam és olvasok azóta is. A könyvek hőseit magamban barátokká fogadtam....
Bemutatkozás :
Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Bemutatkozás :
Bemutatkozás helyett Csak egy lélek vagyok egy testben, mindig a szépet és a jót kerestem, nehézségekkel teli utamon sokszor elestem, szeretetet adni sohasem feledtem.
Bemutatkozás :
Maya Hall az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 júliusában születtem, Budapesten, a családom azonban Baranyából származik, s engem is sok emlék köt oda. Gyerekkoromban sokat barangoltam a Mecsek erdeiben. Elvarázsolt a táj szépsége, a természet csodás csendje. Ott kezdődött ismerkedésem az állatokkal, a kíváncsiságom a gyógyító növények és a különféle ásványok...
Bemutatkozás :
Hódmezővásárhelyen élek; alföldi polgárnak születtem. Elsődleges szellemi területem a metafizikai gondolkodás. Újságíró a szakmám, szabadidőmben egyetemre járok: magyar-történelem szakot hallgatok.
Bemutatkozás :
Az írás régóta az életem részét képezi, több műfajban is alkotok, de ez nem igazán tervszerű, hanem egyszerűen van, hogy „megjelenik” bennem egy-egy érzet, gondolat, amit jól esik írásos formába önteni. Hálás vagyok az Irodalmi Rádiónak, hogy nyomtatásban is megjelenhettek alkotásaim.
Bemutatkozás :
Kedves Látogató! Hadd mutatkozzam be, Héthelyi Krisztina vagyok. Mesekönyveket írok és illusztrálok. Eddig négy könyvem jelent meg, abból az egyik egy gyermekeknek szóló képregény. Nagyon szeretek írni és rajzolni; az alkotás folyamata teljesen kikapcsol és más világokba repít. Ha te is írsz meséket, örömmel illusztrálnám a te könyved, könyveidet is....
Bemutatkozás :
Hicsák Tamara vagyok, bár műveim frappánsan, és kicsit se unalmasan H. Tamara néven jelennek meg. Tudom, tudom, roppant mód sablonos. Ám irományaim nem követik ezt az irányvonalat. Mióta az eszemet tudom, azaz 2005 hideg januárja óta mindig is lenyűgözött a fantazik világa. Így hát legtöbb olvasmányom és hosszabb történetem erről...
Bemutatkozás :
Író, meseíró, a Trixi könyvek és az Irodalmi Rádió szerzője, magyar-történelem szakos középiskolai tanár Az írás iránti szeretet egész gyermekkoromat meghatározta. Tizenhárom évesen kezdtem novellákat és verseket írni, köszönhetően az általános iskolai magyartanáromnak, Cseh Károlynak, aki maga is költő és műfordító volt. Ő inspirálta és segítette írói utamat. Akkor még...
Bemutatkozás :
A nevem H. Fajth Evelin - író vagyok, szövegíró, honlapszerkesztő, blogger, anya, feleség és nő. Családommal Budapest mellett, egy nagyvárosban élünk. Két tündéri kislány édesanyja vagyok, így sokszor a munka, magánélet és az írás között egyensúlyozom, akárcsak egy kötéltáncos. Mindannyiunknak vannak céljaik, vágyaik, én pedig azon dolgozom, hogy megvalósítsam őket!...
Bemutatkozás :
A hatodik X-et hagytam magam mögött már, mikor elkezdtem írni. Valahol mindig is bennem volt a késztetés, papírra kellene vetni a gondolataimat. Az élet sokszor más lehetőséget nyújt, nem kínálva választást. 40 éves közszolgálati jogviszony után nyugdíjazásommal érkezett el az én „szabadságom”, végre tehetem azt, amit mindig is szerettem volna....
Bemutatkozás :
1981-ben születtem Karcagon, nem tudom, van e jelentősége, de ugyanebben az évben debütált a „The Evil Dead” is. Miért emelem ki a bemutatkozásomban? Mert számomra egy meghatározó mű, és ezzel el is árultam vonzalmam a műfaj iránt. Gyerekkoromban rengeteget olvastam, akkor alakult ki bennem az, hogy valami maradandót alkossak. Az,...
Bemutatkozás :
Gyermekkorom óta egyre jobban szeretek olvasni. Első legkedvesebb olvasmányaim: Horgas Béla: Mesélek a zöld disznóról, Hetvenhét magyar népmese, A. A. Milne: Micimackó és Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Magyartanáraim: Pék Pál, Borók Erzsébet és Dr. Márkus Ferenc emberségre és az irodalom szeretetére neveltek. Kamaszkoromban kezdtem el verseket írni. Ha...
Bemutatkozás :
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, 55 éves leszek nemsokára. Szeretem, hogyaz érzelmeim képekké váljanak, majd szavak formájában megjelenjenek. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, A versekkel elkezdtem megnyílni, kifelé élni. Köszönöm.
Bemutatkozás :
Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője...
Bemutatkozás :
"A regényes látásmód sokszínűvé árnyalja a világot, olyanná, amilyen az valójában." Vavyan Fable
Bemutatkozás :
Horváth Csenge Luca vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Szenvedélyesen szeretek minden olyan tevékenységet, amiben kiélhetem a kreativitásomat. 15 évesen vettem először önszántamból könyvet a kezembe, ami Leiner Laura: Szent Johanna Gimije volt. Laura könyvei által teremtett lelkivilágba bármikor szívesen elmerülök egy hosszú nap után. Saját novelláimnál igyekszem az elcsépelt kliséket...
Bemutatkozás :
ifjabb Borlói Rudolf az Irodalmi Rádió szerzője 68 éves vagyok. Jócskán benne abban a korban, amikor az embernek át kell tekintenie az életét. Ami elmaradt és fontos, azt be kell pótolnia, ha még lehet. Életem nagy részét a szakmámnak szenteltem. Közgazdász voltam: a legtöbbet a bérrel és a nyugdíjjal foglalkoztam....
Bemutatkozás :
Szűcs Ilona az Irodalmi Rádió szerzője. Szűcs Ilona vagyok, 61 éves nagymama. Egy évvel ezelőtt kezdtem verseket írni, sőt néha rövidebb prózát is. Írtam már mesét és gyerek verseket, Zsófia unokám 12 éves és nagyon sok jó ötletet ad nekem. Egyébként élem a nyugdíjasok életét, három unokám van, ők Gabriella...
Bemutatkozás :
Iochom Zsolt az Irodalmi Rádió szerzője. 2019-ben Csókszereda címmel jelent meg első verskötetem, amely 120 verset tartalmaz.  2024-ben jelent meg második verseskötetem (Sok a szó), újabb 120 verssel. Prózai írásaimból is nyomdafestéket látott a Mese csókkal c. kötet. E-könyvként jelent meg a Kék-Fehér Könyvkiadó gondozásában a Pofonok és csókok című...
Bemutatkozás :
Pánti Irén az Irodalmi Rádió szerzője. Püspökladányban születtem az általános és a középiskolát ott végeztem el..A szüleim fizikai munkakörben dolgoztak, hárman vagyunk testvérek. A családból..és a távolabbi rokonságból is én voltam az első, aki tovább akartam tanulni Nem volt könnyű ehhez a szülői támogatást megszerezni..A József Attila Tudományegyetem Jogi Karán...
Bemutatkozás :
Szolnoki Irma az Irodalmi Rádió szerzője. Azaz Kovács Sándorné. 1955-ben születtem, Gödöllőn. Itt élek férjemmel és két fiammal. Műszaki végzettségemet a mátyásföldi Corvin Mátyás Híradástechnikai Szakközépiskolában szereztem. Szeretem a szépirodalmat, imádok olvasni, de írással nem foglalkoztam. 2015-ben egy novellámat feltettük férjem facebook oldalára. Sikere lett. Ismerőseink újabb és újabb történeteket...
Bemutatkozás :
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica”...
Bemutatkozás :
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas...
Telefonszám: :
+36 202894141
Bemutatkozás :
J. Michel Marché az Irodalmi Rádió szerzője. 1965. november 14-én születtem. Két csodás lányom van, mindkettő erőn felül teljesít a munkában, valamint három édes unokám ragyogja be a napjaimat. A versírást 1999-ben kezdtem. Sajnos még dolgoztam, amikor szüleim hirtelen megbetegedtek, és nem egész két év alatt elveszítettem mindkettőjüket. Tavaly óta...
Bemutatkozás :
Jakab Dorisz vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Korábban megjelent két könyvem Ava Brody álnév alatt (Of Fire and Rain - ifjúsági regény) és (Exemption Report - disztópikus novella gyűjtemény). Ritkán írok verseket, inkább novellákat szeretek papírra vetni, de persze én is átestem a gyerekként helyi újságba író fázison, aztán elragadtak...
Bemutatkozás :
Ígéretes költő és prózaírói kezdés után az újságírás felé fordult. Két évtizeden át a Heves megyei napilap tárcaírója színikritikusa. Könyvet írt az egri színházról, a megye képzőművészeiről, és az évezred közösségi házáról. Közreműködött az Új Hevesi Napló szerkesztésében, rendszeresen publikál az Agriában. Első lett a Perspectiva Nova női irodalom pályázatán...
Bemutatkozás :
Császár József az Irodalmi Rádió szerzője Bihardiószegen születtem 1942 szeptemberében. A történelmi események úgy hozták, hogy gyermekkorom meghatározó részének estéit lámpafényes szobában, nagymamámnál – Bihardiószegen – töltöttem az Ő és meséi társaságában. Szüleim Magyarországon, én és húgom Romániában. Hosszú idő után, 1950-ben – sok huza-vona után – térhettünk haza szüleinkhez....
Bemutatkozás :
Peter Shepherd - Juhász Péter az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Juhász Péter, 1985-ben születtem Budapesten. Végzett környezetvédelmi technikus vagyok, mely után az ELTE TTK biológus szakán is eltöltöttem néhány nehéz évet, melyek személyiségemre és írásaimra is nagy hatással voltak. Mindig fokozott érdeklődést mutattam az irodalom iránt. Köszönet érte szüleimnek,...
Bemutatkozás :
Magamról: Éveim száma, ha emlékeztem nem csal … de csal! Születésem dátumát Személyigazolványomból kiolvasom … sajna szemüvegemet nem találom, ígérem mihelyt ráakadok a pótlásról gondoskodom. Csepelen születtem. Lakhelyem: Csepel, Kis-Duna mente. Iskoláim/tanulmányaim: Budapesthez, Szegedhez kötődnek; volt, amelyiket nem fejeztem be. Munkahelyeim száma: sok. Munkaköreim száma: még több. Szavakkal való kapcsolatom:...
Bemutatkozás :
Kabály Helga vagyok. Első versem, 2010-ben spontán született meg. Érzelem vezérelten írok. A versírást eleinte csak otthon a négy fal között műveltem, és rendszerint verseimet egy füzetbe írtam, amik elvesztek. Verseimet kizárólag az érzéseim kiírására használom. Számomra a versíráshoz, egy olyan hangulat kell, amely megjelenik, és nem ereszt, ezt a pillanatot...
Bemutatkozás :
Kabdebon János irodalmi pályafutását az Új Bekezdés alkotócsoport tagjaként kezdte, első megjelenései is az alkotócsoport antológiái között szerepelnek. Lábnyomát novellák, versek, interjúk, újságcikkek képezik. Az évek során számos antológiában, többek között a Szép Írások antológiákban is megjelent. Rendszeresen publikál irodalmi nyomtatott és online magazinokban és oszlopos alkotótagja online irodalmi alkotócsoportoknak....
Telefonszám: :
06304069567
Bemutatkozás :
Művészetem célja, hogy az embereket feltöltsem élményekkel, ismeretekkel. Úgy érezzék, érdemes volt felkelni ma is verseim elolvasása után. Foglalkoztat a lélek, az emberi érzelmek, életcélok és életfeladatok, a közélet és a hétköznapok. Diplomás festőművész vagyok, verseket és rövid novellákat írok.
Bemutatkozás :
Kálmán Eszter az Irodalmi Rádió szerzője. “Kálmán Eszter vagyok, 1970-ben születtem, magyartanári és könyvtárosi végzettséggel rendelkezem. Még tizenéves koromban kezdtem verseket és novellákat írni. Az irodalmon kívül a művészet szinte minden ága érdekel, művészettörténetet is tanultam, rajzoltam, festettem, fotózok, most éppen amatőr filmezek, legutóbb a Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlén elsőfilmes kategóriában...
Bemutatkozás :
Kapás Tibor vagyok. Legtöbbször bölcsészmérnökként szoktam bemutatkozni a nagyvilágnak, amire igencsak fel szokták húzni a szemöldöküket azok, akik meghallják. Mérnökbe oltott íróként tekintek magamra, aki precíz számítások mentén, vonalzóval és körzővel alkotja meg a katarzist. A jó mondatok számomra olyanok, akár a fogaskerekek: gördülékenyen kapcsolódnak egymáshoz. A befogadott történet végül...
Bemutatkozás :
Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját...
Bemutatkozás :
Kardos Judit vagyok, Pécsett születtem, Zalaegerszegen élek. Szociális területen dolgozom, a Magyar Vöröskereszt munkatársaként. Kamaszkoromban már írtam verseket, rajzolni is nagyon szerettem. Majd következett egy hosszú szünet, mostanában ismét elkezdem újra írni, festeni. Örülök, hogy verseim nemcsak számomra érdekesek, remélem egyszer a képeim is szélesebb körben ismertek lesznek.
Bemutatkozás :
Kaszás István székesfehérvári közgazdász és idegenvezető vagyok. Tagja vagyok a székesfehérvári Vörösmarty Társaságnak. Í A '90-es években Székesfehérvár közügyeivel, a hajdani koronázó templom maradékának megóvásával kapcsolatban jelentek meg cikkeim. Az utóbbi hét években novelláim a VÁR folyóiratban, Búvópatakban, Partiumban, az Előretolt Helyőrségben, Agriában, Litera-Túrában jelentek meg. Az elmúlt években a...
Bemutatkozás :
Szilágyi Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mottó: ”Tisztelet, becsület, szeretet” (Édesapám, Szilágyi Ferenc után szabadon) Szüleimmel és húgommal boldog, családias gyerekkorom volt. Kiegyensúlyozott felnőtté válásom még szinte be sem fejeződött, amikor belecsöppentem egy harminc év alatti, két gyerekkel egyedül maradt anyuka szerepkörébe. Mérhetetlen csalódásom elindított egy íráskényszert, melyben jó pár...
Bemutatkozás :
Petres Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. 1959 április 5-én születtem, Budapesten. Budán nőttem fel, társbérletben nagyon egyszerű család legkisebb, harmadik gyermekeként. Alsó tagozatos koromban megkérdezte az osztályfőnököm, bizonyára egy felmérés kapcsán, hány könyvünk van otthon, én akkor 11-ről számolhattam be az iskolai tankönyveket kivéve. Viszont jártam könyvtárba, csodálatos tanáraim is...
Bemutatkozás :
Nádasi Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Későn kezdtem írni. Oktató- és kutatófilm műfajban, bő két évtizednyi szenvedéllyel és elhivatottsággal végzett film gyártásvezetői, majd stúdióvezetői munka után, az élet úgy hozta, hogy egyik szülőnk betegsége miatt a következő két évtizedet otthoni betegápolással töltöttem. Bevallom, voltak kétségeim, hogy egy ilyen pörgős és...
Bemutatkozás :
Akai Katalin: Nagyné Akai Katalin vagyok, Budapesten élek. Akai Katalin néven diákkoromtól írok prózát és verset egyaránt. Tanáraim segítségét, biztatását köszönöm. Az Irodalmi Rádiónál értek az első sikerek, ma is hálás vagyok érte. Több irodalmi magazin és folyóirat szerzője vagyok, számos irodalmi közösség megtisztelt azzal, hogy tagjai közé fogadott. Huszonhat...
Telefonszám: :
+36 30 261 0753
Bemutatkozás :
Potyó Katalin Borbála az Irodalmi Rádió szerzője.2008 márciusában kezdtem írni. Az egyetem első évében.Első múzsám ki más lett volna, mint egy elérhetetlen, vagy annak hitt férfi. Azóta múzsák jöttek, mentek. Az egyetem véget ért. Az írás folytatódott. Olykor melankóliával, olykor boldogsággal fűszerezve.
Bemutatkozás :
Köszöntöm az olvasót! Kazup-Nagy Máté vagyok, fiatal középiskolás diák, amatőr költő. Általános iskola óta írok verseket, és a mai napig az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem, elfoglaltságom. Nem egy művem már megje- lent különböző antológiákban, amelyek mai napig mind sikert jelentenek. Verseimnek legfőbb témája a feltörő érzelmek rímekben való megfogalmazása. Az...
Bemutatkozás :
Kecső Andrea vagyok. Budapesten élek. Amióta megtanultam írni és olvasni, azóta foglalkoztat az írás. Már gyerekként szerettem az érzéseimet ebben a formában kifejezni. Mert úgy gondolom, hogy az írás több és mélyebb gondolatokat tud felszínre hozni, mint a kimondott szavak. Leginkább ami érdekel, az emberi sorsok, a lélek, az élet...
Bemutatkozás :
Amióta először kézbe vettem az első grafitceruzát, írok; görbe betűket, szavakat, nyúlfarknyi mondatokat, verset, mesét, novellát, cikket, forgatókönyvet. Egy nap, amikor megtelt az íróasztalfiókom, beküldtem őket. Az élmény, hogy másokkal megoszthatom az alkotásaimat, leírhatatlan. „Engedd, hogy csöndesen elragadjon és magával húzzon annak az ereje, amit igazán szeretsz. Nem fog félrevezetni.”...
Bemutatkozás :
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
Bemutatkozás :
Kertész Vali vagyok 64 éves és kezdő író. Két ével ezelőtt jelent meg első novellám, a Kendvenc ételem története című antológiában Búcsú címmel. Azóta két újabb novellám és két versem jelent meg, valamint három megzenésített versem, és egy kisregényem Végzetes vasárnap címmel. Eddig a családdal, az anyagiak előteremtésével voltam elfoglalva,...
Bemutatkozás :
Kis Ágnes vagyok az Irodalmi Rádió szerzője. Erdő közepébe, hegyek ölebébe rakott le az Isten, elég régen, 1967-ben. Kicsiny falumban, Mátraderecskén szívtam magamba a szüleim és nagyszüleim által kapott útravalót, hozományt az életre, úgymint: szeretet, tisztesség, becsület, alázat az emberek és a természet felé. A legtöbb amit kaphattam tőlük. Tizenéves...
Bemutatkozás :
Kispál Gabi az Irodalmi Rádió szerzője Kispál Gabi néven ismernek a környezetemben, így ezen a néven írok. Hivatalos nevem Kispál Károlyné, férjemmel Budapesten élünk és dolgozunk. Mindig is írni szerettem volna. Korai korszakomról sajnos nincs pontos információ, de arra emlékszem, hogy ülök a drága, horgoló Nagymamám mellett és mesélek neki....
Bemutatkozás :
2002. december 17-én születtem Debrecenben. Karcagon nőttem fel, a Karcagi Nagykun Református Gimnáziumban érettségiztem. Jelenleg az ELTE Bölcsészkarán vagyok régész szakos hallgató. Általános iskolás korom óta írok verseket, a prózával a gimnáziumi éveim alatt kezdtem el a foglalkozni. Eddigi megjelenéseim: 2022 Szavak nélkül c. antológia 2021 Ajándék c. antológia 2021...
Bemutatkozás :
Kiss Júlia Réka vagyok. Kicsi korom óta az irodalom része volt az életemnek. Anyukám estimese olvasásától a magyar tanáraim költészet imádatán át az egyetem kreatív írás szabadon választott kurzusáig. Az a fajta ember vagyok, aki az érzéseit inkább papírra veti, minthogy kimondja hangosan. Ez előttem mutatott példa alapján szeretném a...
Bemutatkozás :
Kiss Angelika vagyok. Szegeden születtem és élek. Már az általános iskolában is könnyedén és élvezettel merültem el az irodalom szépségeiben. A művészet más téren is jelen volt az életemben, nyolc éven át tanultam zongorázni. Annak ellenére, hogy tanulmányaimat nem ezen a területen folytattam, egy percre sem veszítettem el érdeklődésemet és...
Bemutatkozás :
Klotz Mária az Irodalmi Rádió szerzője Klotz Mária vagyok, szívesen írok, énekelek és fotózom. Gyakorló (német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár) és elméleti (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Oktatási Hivatal) pedagógiai tevékenységem mellett újságírói és főszerkesztői feladatot is ellátok. Korábban a Szentiváni Újságot, a SzóljMár-t, a Szentiváni Tükör általam alapított...
Bemutatkozás :
Kóczi Rózsa az Irodalmi Rádió szerzője. Kóczi Rozália vagyok, 1952. április 13-án születtem Megyaszón. Szülőfalumban végeztem általános iskolai tanulmányaimat, majd a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban érettségiztem. Felsőfokú tanulmányaimat a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán és a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán végeztem, ahol tudományos fokozatot szereztem. Közoktatás vezetői oklevelemet a...
Bemutatkozás :
Koncz Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Csak néhány éve kezdtem el meséket írni, mert azt éreztem, van bennem valami, amit meg kell osztanom másokkal is. Sokféle dolgot kipróbáltam, de végül az írásban találtam meg azt, ami boldoggá tesz. Azóta keresem a lehetőségeket, ahol megjelenhetek írásaimmal. Több alkalommal nyomtatásba került egy-egy...
Bemutatkozás :
Budapesten élek, ahol 36 éve tanárként dolgozom. Mióta olvasni tudok, mindig szerettem megismerni emberi sorsokat, ezért nagy álmom volt gyerekkoromtól, hogy egyszer én is írhassak ezekről. Aztán az élet közbeszólt, másfele terelt, de ennek ellenére a fejemben állandóan történetek, filmek forgatókönyvei pörögtek. Körülbelül négy éve - baráti biztatásra – határoztam...
Bemutatkozás :
Kőnig Eszter az Irodalmi Rádió szerzője. Rendszerváltás hajnalán születtem, szüleim szívébe meglepetést csepegtettem, Hiszen ők fiúnak vártak, nevemnek Bendegúzt szántak. Gyermekkoromban sok történetet hallgattam, Ezekből aztán fejben saját mesét faragtam. Úgy éreztem, hogy ebben nincs művészet, akkor még nem tudtam mi az a költészet. Most sem igazán ismerem a mikéntjét,...
Bemutatkozás :
Az Irodalmi Rádió szerzője. Fiatalabb koromban két kedvenc foglalkozásomat űzhettem, zenéltem és hajóztam. Később az írás vált kedvelt időtöltésemmé, így lettem a 90-es években öt éven át (sikeres pályázatom után) társadalmi tudósítója az angyalföldi Hírnöknek. Az összes számban megjelentek cikkeim, interjúim. Pár évvel ezelőtt Hollywoodi Richie álnéven adtam ki írásaimat...
Bemutatkozás :
Történt az életemben két olyan meghatározó esemény, ami végett egy jó ideje arra, a számomra fontos kérdésre keresem a választ, mi végre vagyok itt? Mi az én feladatom ebben a földi létben? Merthogy van valami, ezt ma már biztosan tudom. Kézimunkázás, néhány kreatív tevékenység időről-időre hozott némi megnyugvást, azonban valahogy...
Bemutatkozás :
Szavakat dobáltam a fiókba. Koppantak, majd összekapaszkodtak. A szavak, gondolatok barátságot kötöttek. Szóltak a fiókból: – Hahó, kijönnénk onnan, ha nem bánod! Antológiák társaságára vágyunk. Mutass be bennünket, ne csak fiókod rejtsen! Így tettem hát, s bemutattam őket Önöknek.
Bemutatkozás :
Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022....
Bemutatkozás :
Az írás és az olvasás számomra nem csupán hobbi, hanem életforma. Folyamatosan írok és olvasok, mert mélyen hiszem, hogy ezek a tevékenységek igazi gyógyírt jelentenek a léleknek, különösen a hétköznapi nehézségek közepette. Mindig azt vallom, és ezt szeretném veletek is megosztani: Az egyik legjobb gyógyír a léleknek egy jól megírt...
Bemutatkozás :
Valódi nevem Kovács Károly, bár gondolkodtam azon, talán valami feltűnőbb név menőbb lenne. Egy majdnem épkézláb ötletem volt, ami a két nyomtatásban megjelent regénykém szereplőinek nevéből; Ginseng Titusz lett volna, csakhogy a nevetéstől nem tudtam leírni, hát maradtam a réginél. Olyasminek, hogy hol lakom, és hogy ennyi, meg ennyi éves...
Bemutatkozás :
Pályakezdő tollkoptató vagyok. Eltekintve a rendszerváltás utáni, néhányéves újságírói tevékenységemtől, mindeddig sikeresen ellenálltam az erős kísértésnek, hogy bármiféle, irodalminak nevezhető megnyilvánulásommal inzultáljam embertársaimat. Ám idősebb korára az ember szószátyár lesz és meggondolatlanná válik. Könnyebben enged a fehér papírlap és a betű csábításának. A könyvek iránti vonzódás és az irodalom szeretete...
Bemutatkozás :
Kristófné Vidók Margit az Irodalmi Rádió szerzője. Kristófné Vidók Margit vagyok, 1954. 10. 23-án egy alföldi kisvárosban, Kalocsán születtem. Pár évet tanyán laktunk, ami örökre meghatározta a viszonyomat a természethez és állatvilághoz. Életem legkülönlegesebb időszaka volt, ami emlékeimben mindig is a legszebb marad. Iskoláimat Uszódon, középiskolai tanulmányaimat Baján kezdtem, majd...
Bemutatkozás :
1975 óta folyamatosan élek. Eleinte próbáltam letenni, de mostanra már reménytelen függő vagyok. Elfogadtam magam ilyennek. Az olvasással meg az írással ugyanez a helyzet: amióta elkezdtem, rendszeresen csinálnom kell, különben jönnek a tünetek. A blogolás megnyugtat, de csak ideig-óráig. Ha nem jutok géphez, néhány óra múlva ideges leszek, enni, sétálni...
Bemutatkozás :
Kurdi Csanád vagyok, 2006. 02. 16-án születtem, és Tamásiban lakom. Komolyabban a 2022-es tanévtől kezdtem szövegírással, zenéléssel foglalkozni. Az iskola 75. évfordulójára írtam egy rapszöveget, amit az ünnepség keretei között elő is adtam. Azóta több iskolai és városi műsorban is felléptem, mint prózai szereplő, valamint saját szerzeményeimet (rap számok) adtam...
Bemutatkozás :
Úgy vélem nem a szerző személye a fontos, hanem a magyar nyelv és irodalom gyümölcsös kosara. Ebbe helyezi az író az írásait, műveit. És Te, Kedves Olvasó, hogy miután elolvastad és becsuktad a könyvet, egy katarzis élménnyel legyél színesebb, gazdagabb. Ezzel térj vissza a mindennapok egyre gyorsuló, őrült forgatagába. Kellemes...
Bemutatkozás :
A nevem Kurucz Árpád. 1962-ben születtem Budapesten, azóta itt élek a párommal és négy gyerekünkkel. Most, hogy a gyerekek már felnőttek, több szabadidőm van, körülbelül három éve foglalkozom  írással. Nincsenek művészeti tanulmányaim, technikusi szintű műszaki végzettségem van. Autóbusz vezetőként dolgozom. Kiskorom óta szeretek olvasni. Kedvenc íróimtól igyekszem ellesni a fortélyaikat....
Bemutatkozás :
L. M. Linda az Irodalmi Rádió szerzője. A jászság legkisebb településének, Jásziványnak könyvtárosa voltam 13 évig. Emellett a helyi közösségi rendezvényszervezésben aktívan részt vettem. Itt nevelkedtem, itt éltem, és dolgoztam hosszú évekig. Iskoláimat ingázva végeztem: jászapáti gimnázium, jászberényi főiskola, szolnoki gyors-tanfolyamok. Sokáig nem tudtam eldönteni mit is akarok igazán. Aztán...
Bemutatkozás :
Ladányi Anita Ágnes vagyok. 1976. június 19-én születtem Budapesten. Családommal Szentendrén élek. Francia nyelvtanári szakon végeztem Egerben, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. Évekig az íróasztal fiókjának írtam, ma már másként gondolom. Ha csak egy embernek is örömet tud nyújtani néhány versem, akkor már megérte.
Bemutatkozás :
Felföldi Lajos vagyok. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Köszönet az Irodalmi Rádiónak, mert már pár művem megjelent antológiáiban. Folytani szeretném az írást, számomra egy lelket gyógyító és erősítő kúra!
Telefonszám: :
06708021332
Bemutatkozás :
15 éves vagyok. Egy kis faluban, Pusztamonostoron élek. Szeretek kézműveskedni, könyveket olvasni, filmeket és animét nézni. Egy idő óta esténként kedvenc időtöltésem az írás. Ebben az évben vettem részt először az Irodalmi Rádió pályázatán. Nagy örömömre az egyik novellám megjelent a Fonalsirály című kötetben.
Bemutatkozás :
Születtem 1947-ben Kapuváron. Itt jártam általános iskolában majd középiskolában. Szorgalmas, jó tanuló diák voltam. Az a közösség, melynek én is a tagjai közé tartoztam, idejében megtanította, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Sokat olvastam, tagja voltam a színjátszó körnek, mindkét iskolában én voltam az állandó versmondó. Felsőbb iskoláim:...
Bemutatkozás :
Üdvözöllek! Oleg vagyok, egy újra visszatérő alkotó. Meglehetősen régen találkoztunk, ha találkoztunk is valaha. Mindenesetre örülök Neked! Örülök annak, hogy mesélhetek. Magamról, az engem megszálló gondolatokról, legyenek azok bármilyenek is, aggályokról, örömről vagy bánatról. Lehet itt szó bármiről, lesz itt szó sok mindenről, mert rengeteg minden történt, folyamatosan történik, ami...
Telefonszám: :
06706091115
Bemutatkozás :
Nevem Lengyel Szilvia Művésznevem: Szilvione 1975-ben születtem, és testvéreimhez hasonlóan engem is nagyon várt az egész család. Sárbogárdon éltem mindig is, bár voltam kollégista Székesfehérváron rövid ideig és a főiskolai évek alatt éltem Szekszárdon is. Legvonzóbb lakóhelyemben a családom közelsége volt. A szomszéd fiú vett el feleségül 1998. május 16-án,...
Telefonszám: :
+3630 463 58 15
Bemutatkozás :
Linkowski Ágnes vagyok, 1976-ban születtem Szolnokon. Érettségi után költöztem el szülővárosomból. Végzettségeimet tekintve pedagógus és HR szakember vagyok, az elmúlt közel húsz éveben az utóbbiban tevékenykedem. A felnőtt életem már Budapesthez köt, itt lakom a családommal. Imádok tervezgetni, álmodozni, célokat kitűzni, és azokat megvalósítani, így igen mozgalmas és sokszínű életet...
Bemutatkozás :
Nevem: Lőrincz Miklós, Szentgotthárdon születtem 1956-ban. Jelenleg is itt élek és tanítóként telnek napjaim. Gyerekversek írásával több évtizede foglalkozom. Ez a korosztály nagyon őszinte, kritikus és hálás. Öt kötetem jelent meg ezidáig és tizenkettő antológiába is sikerült bekerülni verseimmel. Legutóbb az Irodalmi Rádió karácsonyi antológiájában vehettem részt alkotóként. Nagyon bízom...
Bemutatkozás :
Miskolcon születtem, de már 17 éve Gödöllőn élek, mindkét városban otthon érzem magam. Életemet meghatározza a humán és a reál irányú, kettős érdeklődés, kötődés. Matematika tagozaton érettségiztem a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, majd a Miskolci Egyetemen (akkor NME) geofizikus mérnökként diplomáztam, és a végzés után Budapesten, az Eötvös Loránd Geofizikai...
Bemutatkozás :
2002-ben születtem Egerben. Már egészen kicsi korom óta érdekel az irodalom. Általános iskolában az iskolaújság alapító tagja és főszerkesztője voltam. Gimnáziumi tanulmányaimat humán tagozaton folytattam. Jelenleg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója vagyok. 2022. novemberében, 20 éves koromban jelent meg az első ijfúsági regényem „Szünidő a nagyinál”...
Bemutatkozás :
2001-ben születtem Budapesten. 2 éves koromtól egy zalai kis faluban élek, természetközeli környezetben. Szerény körülmények között, de szerető és támogató családban nőttem fel. Az ELTE TTK-n szereztem biológia alapszakos diplomát, tanulmányaimat jelenleg mesterszakon folytatom, etológiával foglalkozom. Gyermekkoromtól fogva szeretek rajzolni, olvasni és írni. Két regényem jelent meg az Underground Kiadó...
Bemutatkozás :
1955-ben születtem Tatabányán, azóta is itt élek. A középiskola elvégzése után nyomdász lettem. Életem túlnyomó részét az újság előállításának szenteltem. Dolgoztam mettőrként a nyomdában, tördelő- és tervezőszerkesztőként a helyi megyei napilapnál, és voltam ugyanitt hírlapíró, fotóztam, ha arra volt szükség. A szépirodalom? Első versemet már gyermekkoromban megírtam. Azóta folyamatosság vált...
Bemutatkozás :
Madarász Csenge vagyok. Ha megfordítjuk az életkorom számait, egészen idős, de ha nem, akkor még kiskorú. Szabadidőmben azon gondolkodom, vajon milyen alakra hasonlítanak a felhők az égen, a csillagokat próbálom megszámolni, vagy az jut eszembe, milyen ember lenne a kiskutyámból. Főleg verseket írok, de a novelláktól, és meséktől sem riadok...
Bemutatkozás :
Mahler Csaba vagyok, harminckilenc éves író és költő, Gyomaendrődről, ahol családommal – feleségemmel és kisfiammal – élek. A versírás számomra már 2008 óta fontos része az életemnek, amikor megjelentek első alkotásaim, melyeket egy kis kötetben örökítettem meg. Az élet mélyebb rétegei és érzelmei már fiatalon inspiráltak, és ezek az érzések...
Bemutatkozás :
Majranek Krisztina vagyok. Már gyermekkoromban megszerettem az olvasást, írást, fogalmazást. Ez felnőttként sem változott. Kedvelem a művészetet, kikapcsol. Jól esik elmerülni alkotásokban, vagy az alkotás folyamatában, olyankor számomra megszűnik a külvilág. Két kiadványom jelent meg eddig nyomtatásban: "Állatkerti séta" címen verses színezőfüzetem gyermekeknek, valamint "Egy darabka csend - Gondolatok vers-köntösben"...
Bemutatkozás :
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a...
Telefonszám: :
06203776650
Bemutatkozás :
Mitiner Mária az Irodalmi Rádió szerzője. Tamásné Mitiner Mária vagyok, egy jászsági kis faluban élek. Férjemmel fiatal korunk óta kitartunk egymás mellett, valóban jóban és rosszban is. Két nagy lány édesanyja vagyok. Vendéglátósként saját kis vendéglátós egységünket vezetem. Gyerekként írogattam verseket, majd nagyon sokáig kimaradt ez az életemből. 2012-ben egy...
Bemutatkozás :
Deák Mária az Irodalmi Rádió szerzője. Az írás számomra a hétköznapi kreatív önkifejezés azon módja, ami boldogabbá tesz. A Gerecsében élek, szociális területen dolgozom. 2015. májusától írok rendszeresen amatőr szerzőknek szóló webes felületen.Több antológiában jelent meg versem és prózám.  A Holnap Magazin szerzője és az Irodalmi Rádió, alkotó közösségének tagja...
Bemutatkozás :
Hogy ki vagyok én? Társad az úton. Átszűrtem életem színes kavicsait, és benne ami igazgyöngyöt találtam neked adom, beleszőve versek ritmusába, amik csak veled szőhetők tovább, ha megérintenek. Honlapom: https://www.mecseriart.com  
Bemutatkozás :
Szeretek verset írni, fotózni, festeni, és ezeket az örömteli pillanataimat szeretném megosztani veletek. Honlapom. https://www.mecseriart.com
Bemutatkozás :
Mészáros Ildikó az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2016 cím és díj birtokosa. Mészáros Ildikó vagyok, és az Alföld közepén található Fegyverneken lakom és alkotok. Érdekes utazásra hívlak meg Benneteket a verseimen keresztül. Bejárhatod velem az ÉLET minden zeg-zugát, a Földtől az Égig, az örömtől a szenvedésig.
Bemutatkozás :
Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus...
Bemutatkozás :
Szeretettel köszöntök minden verskedvelő olvasót! Bemutatkozásként magamról: Miskolczi Ferenc vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Jelenleg Tatabányán lakom. A munka és az irodalom mellett a sport szintén életem meghatározója. Gimnazista korom óta írok, főként verseket, hol hosszabb, hol rövidebb kihagyásokkal. Sokáig csak az asztalfióknak írtam. Majd 2021 októberétől publikáltam az Amatőr...
Bemutatkozás :
Mokán Mihály 72 éves eleki emberke vagyok, aki azt hittem magamról, hogy tudok írni. És e hit alapján pályáztam ide is, meg oda is, azt a végén sikerült egy pár dolog, ami ezek után növelte az önbizalmam. A 1990-es évek vége, a kétezres évek eleje volt, amikor elkezdtem az írást,...
Bemutatkozás :
1973-ban születtem Budapesten és azóta itt élek. Tanári diplomám van. Az irodalom szeretetét édesanyámtól örököltem. 2023-ban kezdtem el verseket írni. Műveimet rendszeresen küldöm be irodalmi pályázatokra. Egy év alatt, több mint 60 versem jelent meg, 10 kiadó különféle antológiáiban. Rendkívül ösztönző számomra, hogy nem csak a fiókomnak írok, hanem mások...
Bemutatkozás :
2014. áprilisában születtem, a nevem Molnár Attila Csongor, és nem vagyok akkora hős, hogy kardot forgassak, de a tollat hősiesen forgatom. Ez mindent elárul rólam. Jelenleg író- és költőpalánta vagyok, több könyvet írtam már, és nemsokára az egyiket kiadom. Születésem óta imádom a meséket, és nálunk nem az volt, hogy...
Bemutatkozás :
Molnár Julianna az Irodalmi Rádió szerzője. Születési és írói nevem: Molnár Julianna. Óvónőként dolgoztam 40 évig. Az őszinte gyermeki lélek szépségeit élhettem át. 2021 őszén egy csodálatos szerelem hatására az ihlet sugallata megérintett és megszülettek a versek, a szerelemről, szeretetről, a Duna part csodáiról, fákról, virágokról, hitről, reményről, Istenről. Pesterzsébeti...
Bemutatkozás :
Molnár G. Krisztina az Irodalmi Rádió szerzője. A Mátra lábánál, Gyöngyössolymoson élek. Az életpályám nagy részét tervező mérnökként töltöttem, több mint harminc éves a kapcsolatom a külszíni bányászattal. Fiatal koromban újságíróskodtam, lapot szerkesztettem, majd hosszú kihagyásra késztetett a műszaki pálya. Igazából a mérnöki tevékenységben is az alkotás vonzott. Pár éve...
Bemutatkozás :
Molnár Papp Ilona az Irodalmi Rádió szerzője. Élet utam dióhéjban „Ami mellett elmegy más, Az nékem csillogó varázs. S kitárul előttem a világ. Tollam szárnyra kél, S a napba bele néz.” 1958 szeptemberében születtem Mezőcsáton, „tősgyökeres csátinak” vallom magam. Itt élek a családommal. Még olvasni nem tudtam, de már verseket...
Bemutatkozás :
Mónus Jánosnak hívnak, az Irodalmi Rádió szerzője vagyok – 1966 decemberében Orosházán születtem, jelenleg Békéssámsonban élek. Az elmúlt években számos irodalmi pályázaton vettem részt, s antológiákban, folyóiratokban és internetes portálokon is megjelentek írásaim. A Szárnypróbálgatók 2021-es kiadásában is. Verseim a szülőföldről, a családról, a barátokról, az évszakok változásainak köntösébe rejtve...
Bemutatkozás :
A rendszerváltás évében születtem és amióta tudok olvasni, azóta falom a könyveket. Úgy gondolom, olvasásra mindig van idő. 20 évesen kezdtem neki az írásnak, az albérlet magánya és a túlcsordult gondolatok hozták elő belőlem ezt a remek időtöltést. 8 órában fehér köpenyt hordok és segítek a betegeknek. Már gyerekként tudtam,...
Bemutatkozás :
2001-ben születtem New Yorkban, de már egy ideje Budapesten élek és alkotok. Gimnáziumban kezdtem verseket írni terápiás céllal (kevert szorongásos-depressziós zavar) és ahogy gimnázium után bővült a diagnózisom az Asperger-szindrómával, úgy nőtt az írásvágyam is. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez sajátos nézőpontot kölcsönöz számomra a mindennapokban; ezt...
Bemutatkozás :
Mozgi Henriettának hívnak és a művészet a lelkem terapeutája, az írás és rímfaragás pedig a szívem gyógyítója. Kazincbarcikán születtem és jelenleg is itt élek a családommal. Az irodalom és a versek iránti szeretetem a szeretett nagypapámnak köszönhetem. Szeretek elveszni a pillanatban fotózás közben és szeretnék átadni az olvasóimnak és az...
Bemutatkozás :
Már óvodás koromban is rajongtam a történetekért, éppen ezért már öt éves koromban meggyőztem anyukám, hogy tanítson meg olvasni. A könyvek világa teljesen magába szippantott, ide menekültem a valóságból, és sokszor szinte magam előtt láttam a történeteket. Tizenöt éves koromban kezdtem verseket írni egy iskolai projekt hatására, és hamar rájöttem,...
Bemutatkozás :
Mucsi Csillag Virág vagyok, Miskolcon születtem, 1999.02.04-én. Jelenleg Debrecenben élek és dolgozom, a logisztika változatos világában. Gyerekkorom óta fontos számomra a művészet, azon belül is a festészet, az írás és a költészet. Úgy érzem, az írással mindig kifejezhetem, a bennem zajló érzéseket, folyamatokat, még akkor is, ha kezdetben nem tudom,...
Bemutatkozás :
Nagy Sára Kata vagyok, 19 éves. A művészet az életem, az éneklés, a zene, az írás, a fotózás, a rajzolás, a főzés-sütés. Egyik legkedveltebb időtöltésem a versek írása az éneklés mellett, mert ebben kiélhetem az érzésem és a kreativitásom. A szabad versekben találtam meg magam, bár több prózával és novellával...
Bemutatkozás :
Nagy Rebeka Réka vagyok ,26 éves, a Rebeka Lovodája könyv és egyesület megalkotója. Célom, olyan írásos segédletek – törtánetek / mesék / versek létrehozása , amely segíti a gyermekekben a lóval való természetes kapcsolódást . Ahogyan én tanítom nap,mint nap , a gyerekek nyelvén. Út a lovakhoz , gyerek cipőben.
Telefonszám: :
06306401221
Bemutatkozás :
Nagy Imre az Irodalmi Rádió szerzője Iskolák Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (1998-2002) Nyugat-Magyarországi Egyetem Környezettudós szak 1 év, Sopron (2002-2003) nappali tagozat Nyugat Magyarországi Egyetem Gazdasági Informatika szak 5 év, Sopron (2003-2008) nappali tagozat Rövid önéletrajz Tanulmányaimat 2008 Júniusában fejeztem be. Okleveles Gazdasági informatikus diplomát kaptam. Ezután programozóként helyezkedetem el,...
Bemutatkozás :
Nagy Ilona az Irodalmi Rádió szerzője. Nagy Ilona vagyok, 1961-ben születtem Békéscsabán. Dévaványán élek, itt végeztem általános iskolai tanulmányaimat. Középiskolába Gyomára jártam a Kiss Lajos Gimnázium és Cipőipari Szakközép Iskolába, ahol a cipőkészítés szakmát tanultam. 1979-ben érettségiztem. Ezután dolgozni mentem, a helyi ÁFÉSZ irodában. Két év után férjhez mentem és...
Bemutatkozás :
Már gyerekként is különböző történeteket vetettem papírra minden szabad percemben... amíg írni nem tudtam, hát lerajzoltam őket. Ez a két szenvedélyem az évek során egyre erősödött: ha írok valamit, illusztrálom is, ha pedig rajzolok, ahhoz előbb-utóbb születik egy történet. Elsősorban meséket, gyermekverseket írok, melyek létrejöttéhez korábban szeretett óvodai csoportom, jelenleg...
Bemutatkozás :
Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek. Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam....
Bemutatkozás :
Nemes Anna Boglárka vagyok, egy fiatal író. Táncosként, illetve tánctanárként helyezkedtem el a világban, de a klasszikus zene sem áll messze a szívemtől, ugyanis gyerekkorom óta zongorázom. Bár előadóművészként azt tanítják, hogy a színpadon teljesedjek ki, mégis, amit a lelkem legmélyén érzek, csak a verseim soraiban tudom kifejezni. Ez a...
Bemutatkozás :
Székesfehérváron születtem, 1969-ben, Petővári Magdolna néven. Érdeklődési köröm és tanulmányaim a természettudomány irányába fordult. Középiskolás koromban Isten azonban nagyon megérintette a szívemet. Már hosszú ideje Budapesten lakom Németh Tiborné-ként, ám férjem 2012 őszén elveszítettem. Verseket a 30-as éveim végén kezdtem el írni egy különös élmény hatására. Verseim elsősorban istenközpontúak, de...
Telefonszám: :
06-70-3797292
Bemutatkozás :
Amióta ismerem a betűvetést, írok, a fejem mégis tele van újabb és újabb történetekkel. Gimnazista koromban bekerültem egy írói körbe, azóta is tanulom a történetmesélés csínját-bínját. Felváltva olvasok klasszikus és kortárs műveket minden műfajban, de legjobban a misztikumot, távol-keletet és a természettel foglalkozó kérdéseket szeretem. Szabadidőmben szívesen járom a hegyeket,...
Bemutatkozás :
Nyerges Erika vagyok. Pedagógus, közművelődési szakember, helytörténetkutató. Magántanárként dolgozom. Verseket 30 éve írok, 1996-ban publikáltam az Alterra Kiadónál, majd a Hegyaljai Alkotók Társulásának 3. helyezettje lettem. 2005-ben megnyertem az Orosházi Költőversenyt. Később írtam dalszöveget, helytörténeti, néprajzi publikációm jelent meg a 2. Világháborúról, a Holocausztról Orosházán. Budapesten gyermekverseim jelentek meg antológiákban,...
Bemutatkozás :
A szerző 1981-ben született Miskolcon. Nem messze az Acélvárostól, egy akkor pár ezer lakosú településen, Mályiban nevelkedett. Az óvodát, és később az általános iskolát is itt végezte. Bár a történelem érdekelte – országos tanulmányi versenyeken is indult e tárgyból –, szülei akaratát követve 1996-ban vendéglátóipari szakközépiskolába iratkozott. 2000-ben érettségizett, 2001-ben...
Bemutatkozás :
Nyul-Donka Balázs az Irodalmi Rádió szerzője. 1975-ben születtem Budapesten. Különös érzékenységet kaptam a Jóistentől a művészetek iránt. Szeretek írni, olvasni, énekelni, rajzolni, festeni. Hosszú perceket képes vagyok elálldogálni egy festmény vagy egy szobor előtt. Hálás vagyok azért a kegyelemért, hogy kaptam egy csipetnyi tehetséget. A művészi önkifejezés lehetősége olyan adomány...
Bemutatkozás :
A nevem Olajkár Hanna Gabriella, 2009 márciusában születtem. Olvasni második osztályos koromban szerettem meg, és hamarosan az írás is érdekelni kezdett. 2022 óta foglalkozom az írással komolyabban, ebben látom a jövőmet. Több pályázaton is indultam már és értem el helyezést, többek között az Irodalmi Rádió Az év diák írója és...
Bemutatkozás :
1976-ban születtem Pécsett, tizenéves korom óta foglalkozom vers-és novellaírással. 2000-ben ismertem meg páromat, Józsit, első közös nyaralásunk az Irodalmi Rádió első alkotótábora volt 2007-ben - ennek gyümölcseként 2008 tavaszán született meg fiunk, Armandó, aki időnként szintén ír. A mindennapi életben belgyógyász és háziorvos vagyok, most végzek pszichológia mesterszakon, és romológiát...
Bemutatkozás :
Brettnerné Ónadi Krisztina vagyok. 2024 november elején létrehoztam saját verses oldalamat a facebookon Versek egy Főnix tollából néven és 2025 márciusában testet öltött egy verseskötet is ezzel a címmel. És az előzmények: Tizennyolc évesen írtam néhány verset. Aztán harminc évig nem történt semmi. Ez persze így nem igaz. Sokminden történt...
Bemutatkozás :
Orczi Bernadett vagyok. 1978. januárjában születtem Budapesten. 1981. óta Dunakeszin élek és két csodás fiam van. Nagyon szeretem a természetet, az állatokat és a csillagokat. Az alkotás a lételemem. Olyan számomra, mint a légzés. Az önazonosság és önkifejezés eszköze, éppen ezért a művészetek végig kísérték az eddigi életemet is, de...
Bemutatkozás :
Hali! Az írói álnevem Ryna Overlevende (ejtsd: Rina Óvörlevená) Már általános iskolás korom óta foglalkoztat az írás, mivel akkor találtam meg nővérem szárnypróbálgatásait a gépünkön, és nagyon szerettem volna én is olyan történeteket alkotni, mint amilyet ő elkezdett. A másik fő ok, amiért az írás felé vitt az utam, hogy...
Bemutatkozás :
Ózdi Zsuzsanna az Irodalmi Rádió szerzője. Folyamatos keresés, kutatás az életem. Mindig keresek valamit. 1969-ben csodálkoztam rá először erre a világra. Azóta próbálom felfedezni. Csodálatos expedíció ez, teli hegyekkel, völgyekkel, könnyekkel, kacagásokkal. A művészetek segítettek, segítenek megérteni, eligazodni, továbbmenni… Eleinte lefestettem, később eljátszottam, most pedig leírom, amit a lelkem diktál....
Bemutatkozás :
Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” c. pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió szerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános...
Bemutatkozás :
A gimnáziumi évek alatt foglalkoztam először az írással, rövidebb versekben fejeztem ki kamaszkori vívódásaimat. Nagy hatással volt rám Ronsard, Kassák, Apollinaire, Verlaine, Szabó Lőrinc művészete. A középiskolai versíró versenyen harmadik helyezést értem el korai alkotásaimmal. Tagja voltam egy miskolci fiatal alkotói közösségnek, így egy kiállításon két versem ismét nagyközönség elé...
Bemutatkozás :
Pálovics János vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. 14 évesen ragadtam először tollat és írtam meg első szerelmes dalomat, ami az akkori barátnőmnek szólt. Sajnos világsláger nem lett belőle, mint ahogy azt reméltem, de az írást is abbahagytam néhány évre. Aztán észrevettem, hogy az érzések, gondolatok egyre jobban kikívánkoznak belőlem, amik...
Bemutatkozás :
Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, hogy része lehetek az alkotóközösségnek, amelynek nagy örömmel lehetek tagja. Panyi Szimóna vagyok és Pécsett élek. Először általános iskolai alkalmakra írtam verset, de 2010 óta írok mondhatni folyamatosan, mégsem az irodalom volt a kedvenc tantárgyam. Síri csendben szeretek a gondolataimban merülni, így születnek a verseim. Szeretem...
Bemutatkozás :
Papp János az Irodalmi Rádió szerzője. Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek az alkotó közösségnek tagjaként számíthatok őszinte érdeklődésére. Hála van szívemben, hogy ezen a csodálatosan szép magyar nyelven szólíthatjuk meg egymást. Papp János vagyok, hívő keresztény családapa, férj, munkatárs, alkotó ember. Szekszárdon...
Bemutatkozás :
"A mesék nem arról szólnak, hogy minden rendben van, hanem arról, hogy mindent rendbe lehet hozni!" Miskolcon, 1977. 04. 30-án születtem. Koraszülöttként, azt mondták, hogy a nyolc általános iskolát sem tudom majd elvégezni. Ehhez képest, több diplomát szereztem. Agrármérnökként /mérnöktanárként/ a növények, állatok iránti szeretetem nem szűnt meg létezni, de...
Bemutatkozás :
Pataki Mária (Marinelle) az Irodalmi Rádió szerzője. Írni, írni, írni! – Nem lehet kérdés. A mindennapok varázslatos, színes, lüktető világát; a tegnapot, a mát és a holnapot meg kellett, meg kell és meg fogom osztani Veletek, Olvasóimmal. Vallom: Legyünk kíváncsiak, kreatívak és így könnyebben vesszük az akadályokat! A segítőkészség, a...
Bemutatkozás :
Pataky Tünde az Irodalmi Rádió szerzője. 2016-ban a United kiadó gondozásában került kiadásra Pamacs mesék című mesekönyvem. 2017-től a tollal.hu oldalán jelentek meg írásaim. A Magyar Irodalmi Ház 2018-ban megjelentetett Zűrhajó című mesekönyvében olvasható a Játéknyuszi című mesém. A „100 szóban Budapest 2018” pályázatra írt Pesti hölgyek című írásom a...
Bemutatkozás :
„ A művészeted a szívednek a fő része… Ám nem kérheted, hogy azt mindenki megértse!” Köszönöm, hogy alkotója lehetek az Irodalmi Rádiónak, és bemutathatom az én poétikus világomat: „Lehettek szkeptikusok, viszont szerintem az író, esetleg a költő az igazi grácia a színművészetben. Hát nem nagyszerű szemfényvesztés, hogy nevettetünk a komédiával,...
Bemutatkozás :
1989. december 15-én születtem Kazincbarcikán. Aggteleken élek, itt jártam általános iskolába, gimnáziumi éveimet szülővárosomban töltöttem. A versíráson kívül más művészeti ágak is foglalkoztatnak. Rajzolok, festek, a zene pedig kihagyhatatlan része a mindennapjaimnak. Édesapám is festett, Pecze Imre, illetve nővérem végzett festő restaurátor. Szeretek olvasni, illetve nyelveket tanulni, nyilván ez is...
Bemutatkozás :
Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek...
Bemutatkozás :
Facilia Peregrinus az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Facilia Peregrinus, a „pöttyös időszakban” születtem, az áldott 80-as évek derekán. Ehhez híven ama kor szellemisége, az örök lázadás, a sorból mindenkoron valamilyen formában történő kilógni vágyás jellemez. Szabadkai magyar családból származom, de tanulmányaimat itt végeztem Magyarországon. Életemet a szexuális beállítottságomból kifolyólag...
Bemutatkozás :
„27 éves pedagógusi, irodalomtanári munkám »mellékterméke«, hogy írni kezdtem. Írásaim úgymond szakmai ártalomként születtek a magam gyönyörűségére és megkönnyebbülésre némely nehezebb életszakaszomban." - szoktam mondani. Akkor még inkább verseket, rövidebb prózákat írtam Büszkeséggel töltött el, mikor a 7 torony Irodalmi Magazin oldalaira beválogatták néhány írásom, vagy amikor a helyi Kézjegy...